19. fejezet - Noel

Sziasztok!
Már nagyon sok látogatót összeszámolt a számoló és én csak ámulok és bámulok! :) Persze rettentően sajnálom, hogy ilyen sokáig kell várnotok a fejezetekre, de én tényleg igyekszem! A kommentjeiteknek örülni szoktam és az új feliratkozóknak is! :)


Köszönöm!
Leah

19. fejezet - Noel

 Igazából konkrét terv nem volt, így csak sétáltunk egymás mellett. Paul megengedte, hogy tegyünk egy sétát testőrök nélkül, így szinte repültünk kifelé a hotelból. Fura volt még a gondolat, hogy Liammel járok. Az együtt töltött idő a felére csökkent a turné alatt, hiába voltunk egy légtérben. Amikor nem voltunk egész nap egymás mellett, még akkor is többet beszélgettünk. Ilyen hülyeségeken gondolkoztam, mikor éreztem, hogy Liam megfogja a kezem. Elpirultam, de azért nem vetettem véget a pillanatnak.

 - Nem félsz? - kérdeztem közelebb igazítva a léteimet Liamhez.

 - Ha mellettem maradsz, nem is fogok. - Puszilta meg a fejemet.

Elindultunk a folyó felé, nem pont arra, amerre a turista utak vezettek. Úgysem volt messze, és látványosságnak sem nevezhető. Remélhetőleg a legkevesebb emberrel futunk ott össze.

 - Mi van a szüleiddel? - Kérdezte Liam.

 - Hogy érted?

 - Azt tudom, hogy nem viselték jól ezt az egészet, ami történt veled, de azért mégiscsak a szüleid...

 - Nézd, én nem mondhatom meg nekik, hogy hogyan viselkedjenek. Elfogadtam, hogy nem tudják kezelni a dolgot, úgyhogy tovább léptem. Nincs testvérem, ami lehet, hogy inkább áldás... - Rövid hallgatás jött ez után.

 - Beszéljünk másról, jó? - Szorított magához pár percre.

 - Mi olyan jó a One Directionban? Mármint ne érts félre, imádlak téged és a fiúkat, de szerinted mi tett titeket ilyen híressé?

 - Szerintem a tehetségünk! - Húzta ki magát, majd egyszerre nevettük el magunkat. - Simon elég jó munkát végzett, és mivel a fiúbandák amúgy is felkapottak, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy továbbra is felkapottak legyünk. - Közben úgy mosolygott, mintha valakinek előbb lett volna a szülinapja.

 - Hogy tudsz ennyire cuki lenni? - Csúszott ki a számon, majd beleharaptam az ajkamba. Mintha azzal vissza tudnám szívni a kiesett szavakat.

 - Nem mintha te panaszkodhatnál. - Nézett rám nagy szemekkel.

 - Jaj, hagyjuk már... - Léptem a korlát mellé, mivel már elértük a folyót.

 - Nem, most komolyan. - Hátulról átölelt és a vállam fölött hajolt át. - Az őrületbe kerget a tudat, hogy nem ölelhetlek át mindenhol, hogy megmutassam, hogy hozzám tartozol. Ha belegondolok, hogy mi minden fordul meg a fejükben, mikor meglátnak téged...

 Pirulva lehajtottam a fejemet, mikor maga felé fordított. - Ugyan, honnan tudod? Gondolat olvasó vagy?

 - Nem. De nekem is megfordulnak a fejemben azok a gondolatok... - Huncutul mosolygott, mikor felnéztem rá.

 - Liam! - Kacagtam fel hátradöntött fejjel.

 Iszonyat jól éreztem magamat Liammel csak kettesben. Olyan volt, mintha a világon is csak mi ketten lennénk, mert nem találkoztunk túl sok emberrel.

 Már egy órája sétáltunk a folyó mellett, mikor eldöntöttük, hogy visszafordulunk. Egy óra volt még visszafelé az út, de szerintem totál megérte.

 - Nézd, valaki elhagyott egy csomagot. - Mutatott Liam egy pad felé. Igazából rengeteg pad volt itt, annak ellenére, hogy senki sem ült rajtuk. Pont horror filmbe illő helyszín lenne...

 - Nézd, meg mozdult! - Csodálkozva vettem célba a pokróc-tömeget.

 Mikor a pad mellé értünk, nekem már kétségem sem volt afelől, hogy egy gyerek van benne...

 - Mégis ki hagy itt a semmi közepén egy ilyen csöppséget? - tette fel a költői kérdést Liam.

 - Nem tudom. - Nyüszítettem aggódva. - Végül is nem a semmi közepén vagyunk. Ez Glasgow. Elég forgalmas város... - Elhallgattam és körül néztem. Kerestem a gyerek szüleit, de senki sem volt a környéken.

 - Nézd de aranyos! - Hajolt le Liam a babához, aki a mutatóujját szorongatta.

 - Nem hagyhatjuk itt! Még megfázik! - Felnyaláboltam a pokrócokba bugyolált babát.

 - Cukik vagytok. - Jegyezte meg mosolyogva Liam.

 - Meg kell találni a gyerek szüleit! - Folytattam az aggodalmaskodást. Gyönyörű baba volt. Nem tudom megmondani, hogy hány éves, mert az ilyenhez nem értek, de szerintem nagyon szép volt. Láttam már babákat, és nem mindegyik volt szép...

 - Nézd, itt egy levél! - Kapta föl a padról az említett papírt Liam és olvasni kezdte. - Azt írja, hogy Noelnek hívják és hogy reméli jobb sors vár rá, mint az anyjával.

 - Nem értem. Miért nem vitte inkább egy árvaházba vagy kórházba? - De hiába kérdeztem Liamet, ő sem tudta a választ.

 - Szerintem vigyük vissza a hotelbe. Biztos éhes lehet. - Liam a babára nézett, aki most az én ujjamat kezdte el szorongatni.

 - Csoda, hogy nem sír. - Jegyeztem meg halkan.

 - Na mit szólsz, kisöreg? Velünk jössz a hotelba? - Liam közben a baba sapkáját igazította a fülére.

 - A Noel lány név. - Suttogtam Liam felé hajolva.

 - Szerintem fiú.

 - Hát, ha szeretnéd, majd pelenkázáskor megtudod. - Vigyorogtam rá.

 - Út közben bemehetnénk egy bababoltba. - Tört ki Liamből, mikor már a házak között tartottunk. Noel elaludt a takarók között, és békésen szundikált a karjaim között. - Csak vennénk neki ruhát, kaját és játékokat!

 - Liam. - Csitítottam. - Nem maradhat nálunk. Szólnunk kell a rendőrségnek. - Mikor Liam arc szomorúvá vált az én szívem is megsajdult. - Híres énekes vagy. 19 éves! Nem tudsz még egy gyerekkel foglalkozni.

 - De azért veszünk neki ruhát? - Kérdezte szomorú hangon és arccal.

 - Ahh... Rendben. - Szavaimtól újra felvidult.

 Így az első utunk egy baba boltba vezetett, ahol rosszallóan néztek ránk. Azt gondolhatták, hogy ilyen fiatalon gyereket vállaltunk. Nem tudtuk a baba méreteit, ezért Liam rámérte a gyerekre azt, amit kiválasztott. Vissza kellett folytanom a nevetésemet, mert Noel még aludt, de nagyon fájt már a hasam.

 Liam cipelte azokat, amiket vett a boltban, én pedig csak Noelt fogtam. Komolyan olyan lelkes volt, mintha a saját gyereke lenne...

 - Én szólok Paulnak. - Tette le a szatyrokat Liam a hotelszobámban, ahogy kinyitottam az ajtót.

 - Mi pedig megfürdünk, jó? - Nem bírtam megállni, hogy ne gügyögjek a csöppségnek. Iszonyat édes volt és az emberből csak jön az ilyesmi.

 A pokrócokat az egyik sarokba hajítottam, mert már szaglottak, a régi ruhákkal egyetemben, és óvatosan megfürdettem Noelt. Anyukám húgának nem is olyan régen született gyereke, és míg anyám valami terápiára befeküdt, én oda lettem költöztetve. Nem laktak olyan messze tőlünk, pár buszmegálló, mégis naponta ott kellett dekkolnom. A lényeg, hogy tudtam, hogyan kell babát fürdetni, mert nem egyszer voltam jelen az ilyen jeleneteknél. Még pelenkázni is tudtam, amit hirtelenjében a fürdőszobaszekrényen kellett elvégezni, de hát ki tudta, hogy egy gyereket fogunk ma találni az utcán?

 A mikróban megmelegítettem tejet és a frissen vásárolt cumisüveggel az ágyra telepedtem Noellel. Az egész herce-hurca után kopogtattak, én pedig kiszóltam hogy nyitva.

 - Jesszusom! Ti tényleg egy babát találtatok az utcán! - Lepődött meg Paul.

 - Azt hitted, hogy csak viccelek? - Kérdezte csalódottan Liam.

 Mögöttük az egész banda besereglett és az ágy köré gyűlt. Noel kicsit megilyedt a sok új arctól de még mindig nem sírt.

 Harry azonnal le is fényképezte.

 - Ne olyan közel a szeméhez, mert még úgy marad neki! - Toltam el Niall kezét Noeltől, mikor egy Nandosos csirkével szórakoztatta a csöppséget.

 - Hívni kell a rendőrséget. - Jelentette ki Paul.

 - Neee! Nem tarthatjuk meg? - Nyafogott Harry.

 - Noel nem egy játék, amit ha megunsz magára hagyhatsz! Ő egy gyerek, akinek egy szerető család kell és biztonság. - Mondtam.

 - Egy egyszerű nem is megtette volna... - Puffogott a kócos és karba tett kézzel bevágódott egy fotelba.

 Paul elment telefonálni, a fiúk pedig elmentek eltölteni a szabad napjukat valahol máshol. Liam persze itt maradt...

 - Szerinted árvaházba kerül? - Kérdezte Noel másik oldalán feküdve az ágyamon.

 - Még kicsi, szóval szerintem biztos találnak majd neki szülőket. - Noelre néztem, mikor válaszoltam, mert játszottam vele.

 - Én tényleg szeretném ezt. - Mondta halkan.

 - Még fiatal vagy hozzá. Még előtted áll egy nagy karrier, ami ha jól sikerül biztosítani tudja majd az ilyen kis csöppségek jövőjét.

 - Sokan az én koromban már apukák... - Jegyezte meg Liam.

 - Ugye nem akarsz tini-apuka lenni? - Felnéztem rá szemrehányóan de csak komolysággal találkoztam. - Nézd - lágyult meg a hangom - lehet, hogy most nagyon ég benned a vágy, hogy birtokolhass egy Noelt, de... - lenéztem a babára, aki már félig szunyókált, majd vissza Liamre - hidd el. Tényleg megbánnád, ha most feladnál mindent csak azért, mert gyereket szeretnél. Lesz még rá időd. És majd nagyszerű apuka lehetsz számtalan Noelnek. De most nem tudnál foglalkozni egy gyerekkel. Állandóan turnéztok és alig vagy otthon. Azt szeretnéd, ha a gyereked csak egy fényképről ismerjen?

 Rá mosolyogtam, ő pedig áthajolt Noel felett és megcsókolt.