14. fejezet - Mélyreható

Ahaha! Meg van az első "nem jó"!!! :D Ennek örülök, mert szerintem sem lett olyan jó az előző fejezet. :D Végre valaki, aki megmondja az igazat! Bár kommentet nem hagyott, és lehet, hogy csak irígységből mondta, de legalább nekem is igazam lett! x)
Jó, azt hiszem most le kéne nyugodnom, de nem megy! :D Péntektől péntekig a Tiszatónál leszek, és nem  lesz wifi. :/ Az előző "szünet" az érettségim miatt kellett, de most nyaralni megyek.. Vagy valami olyasmi. Tudom, hogy utáltok, de most hoztam nektek egy fejezetet!
Jah, és tudom, hogy két szó még kimaradt az előző fejezetből és lány mellék-főszereplőt sem hoztam, de szerintem nem csöppenhet be csak úgy valaki. xD Na mindegy. Ez az én felfogásom. Írás közben fogom majd valahogy beilleszteni a csajt, de még a nevét sem tudom. :D Jó szórakozást!
Most nem adok feladatot nektek, mert basznátok megcsinálni, úgyhogy csak kommenteljetek. Bár azt sem fogjátok csinálni, szóval tök feleslegesen koptatom az ujjaimat.

14. fejezet - Mélyreható

 - Milyen volt a koncert? - Kérdeztem mikor visszaült az ágyára.
 - Hangos. - Mondta pár perc gondolkodás után Liam.
 - Észlény. - Forgattam meg a szemeimet.
 - Kérsz sütit? - Rakta félre a laptopját.
 - De hisz' most vágtál be egy egész pizzát! - Néztem rá kikerekedett szemekkel. Válaszul csak vállat vont és a telefonhoz ment. Rendelt csokis sütit meg tejet is. Nem szóltam semmit, így nekem nem rendelt.
 Odamentem az ablakhoz, és nem tévedtem: egy csomó rajongó állt odakint az esőben a hotel előtt.
 - Szerintem ezek meg fognak fázni. - Böktem az ablakra, miközben hátranéztem Liamre. Odajött mögém, hogy lenézzen. Gondterhelt arcot vágott, és odament a laptopjához. Pötyögött egy kicsit, majd ismét félre rakta és visszajött az ablakhoz.
 - Mit írtál? - Kérdeztem a függöny mögül kikukucskálva az ablakon.
 - Hogy odakint nagy vihar van készülőben és vigyázzanak magukra. - Nézett lefelé az utcára.
 - Mindent a rajongókért. - Jegyeztem meg, majd kopogtak az ajtón, én pedig ugrottam egyet. Liam kérdőn nézett rám, majd kinyitotta az ajtót. A pincér behozta a rendelt sütit és az egy pohár tejet, lerakta az asztalra, és ki is ment.
 Liam leült a kis kanapéra és én is csatlakoztam hozzá.
 - Mit csináltál, amíg mi nem voltunk itt? - Kérdezte és beleharapott egy sütibe. - Mmmm. Ez fincsi.
 - Hát. Elmentem sétálni, és találkoztam a rajongótokkal. Kicsit megszállottak... - Beszéd közben a sütiket szuggeráltam. Tényleg fincsinek tűntek. Elszakítottam a tekintetemet a szénhidrátbombától és Liamre néztem. - És nektek volt érdekes interjútok?
 - Próbálnak kreatívak lenni és újat kitalálni. Niall már versenyzett magassarkúban, Harry fekvőtámaszversenyen vett részt... - Megette a süti maradékját. - Egy csomó olyan is volt már, amikor egymást kellett jellemeznünk. Nagyon újat már nem igazán tudnak kezdeni velünk. A legtöbb csak spontán beszélgetésként szokott lezajlani. - Rám nézett kicsit ideges csillogással a szemében, mintha azt akarta volna eldönteni, hogy elmondjon-e valamit. Végül szólásra nyitotta a száját. - Kérdeztek Danielle-ről is.
 - És ez téged kényesen érintett? - Kérdeztem. Nem igazán mondanám, hogy ez nekem rosszul esik, mert természetesen nem. Tudom, hogy milyenek az érzések, és hogy nem tehetünk ellenük. - Hiányzik?
 Liam az arcomat fürkészte. Nem értettem, hogy miért néz így rám, de inkább nem kérdeztem rá. Liam végül feladta és egy sóhaj kíséretében hátradőlt.
 - Nem annyira, mint gondoltam, hogy fog. - Az arcán egy keserű mosoly villant fel.
 - Ezt nem értem. - Dőltem én is hátra.
 Liam rám emelte azokat a gyönyörű szemeit és magyarázni kezdett.
 - Amikor először találkoztunk nem hittem volna, hogy van nála esélyem. 5 évvel volt idősebb nálam. De aztán összejöttünk és tisztára bele voltam szerelmesedve. 2 éven keresztül voltunk együtt... - Elkapta a tekintetét és inkább az asztalt kezdte el fürkészni. - De a végén már nem volt olyan kellemes, mint az elején. Próbáltuk visszahozni a régebbi időket, de nem ment. Mind a ketten megváltoztunk az idő haladtával, és a szerelem elmúlt. Csak szeretet maradt egy barát iránt.
 Csöndben hallgattam és próbáltam nem gondolkozni. A szívem körül valami érzés kapott el és nem akartam, hogy eszembe jusson, milyen érzés... Próbáltam kizárni a fejemből a gondolatokat, amik róla és Danielle-ről születtek.
 - Azt mondják, hogy az első szerelemhez mindig visszatér az ember. - Mondtam a háttámlára hajtva a fejemet és a plafont kezdtem el nézni.
 - Nálam nem lesz visszatérés. Persze néha beszélgetünk, vagy telefonálunk majd, de kapcsolat nem lesz újra. - Hallottam Liam hangját.
 Kicsit kínosnak éreztem erről beszélgetni Liammel. Valamiért zavart, hogy az exéről beszélgetünk. Ha megtudná, hogy én hogyan bánok az exeimmel, valószínűleg nem beszélgetnénk ilyen témákról.
 - Ha megkérdezném, hogy te hogyan állsz... - Kezdte puhatolózva Liam, de sejtettem, hogy mit akar tudni.
 - Valószínűleg elmondanám, de nem tetszene a válasz. - Néztem rá.
 - Én azért tudni szeretném. - Fordult felém ültében.
 Elöntött a forróság az arcomon és inkább nem néztem rá.
 - A traumámból kiindulva nem igazán engedek magamhoz közel túl sok embert. A kapcsolataim nem tartottak tovább egy-két hétnél... Bár egyszer volt egy 5 hónapos is, de akkor rájöttem, hogy nem igazán szerelmes vagyok, hanem inkább kényelmes... - Beszéd közben végül csak megfogtam egy sütit és az ujjaim között kezdtem forgatni. Bármit szívesebben tettem volna, mint most Liamre nézni. - Egyik exemmel sem állok szóba önszántamból. Válaszolok a kérdésükre, ha szemtől szembe állunk, és nem olyan helyzetben, ahol figyelmen kívül hagyhatnám a hangját. Tudod: koncerten, vagy ilyesmi... - Idegesen hátratűrtem egy tincset a fülem mögé. - Senki sem tudta elérni, hogy teljes szívemből szeressem őket. - Pillantottam Liamre, de el is kaptam a tekintetemet. - Nem foglalkoztak velem, nem illettek hozzám, vagy egyszerűen még túl tapasztalatlanok voltak.
 - Ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, kommunikálni is kell. Nem vagyunk gondolat olvasók, hogy mégis mire vágytok! - Liam nem mondott újat, de azért igaza volt.
 - És én el is mondtam, hogy mit szeretnék. Elmondtam a véleményemet, hogy szeretem, ha törődnek velem és nem juttatják eszembe a múltamat. - A süti szétmorzsolódott a kezemben úgy, hogy meg sem kóstoltam. A morzsát leráztam a tálcára a többi süti mellé és a nadrágomba töröltem a kezemet.
 Niall rontott be a szobába nem kis meglepetésemre.
 - Upsz, bocsi. Megzavartam valamit? - Húzta fel a szemöldökét a kanapén ülő kettősünket észrevéve.
 - Nem. Pont jókor jössz. - Mosolyogtam rá. Persze értetlen fejet vágott. Nem akartam elkezdeni magyarázni, hogy olyan témáról beszélgettünk az imént, ami felért volna a Marianna-árok mélységével...
 - Mit szeretnél, Niall? - Kérdezte egy futó sóhaj kíséretében Liam.
 - Csak láttam, hogy twitcamoltál. Miért nem szóltál? - Dobta le magát mellénk Niall.
 - Azt hittem már alszol. - Válaszolt Liam.
 - Az semmi. Nekem egyikőtök se szólt, hogy vége a koncertnek! - Vetettem közbe.
 - Harryvel pont azt beszéltük, hogy már biztos alszol. - Védekezett Niall.
 - Este tízkor? Mi vagyok én, Öreg néni? - Szaladt a szemöldököm a magasba.
 - Mmmfffh.... - Nyammogott Niall, mert betömött egy sütit egészben a szájába.
 - Niall! - Kapott a sütis tányér után Liam, de már elkésett. Az összes süti Niall szájában végezte.
 - Kösz, tesó, ez finom volt! - Simogatta a hasát hátra dőlve a ír barátunk.
 A telefonom rezgett a zsebemben, így elővettem, hogy megnézzem. Beállítottam valahogy, hogy amikor küldenek nekem üzenetet twitteren jelezze. Valaki azt kérdezte, hogy a fiúknak tényleg drogproblémáik vannak-e. Visszaírtam, hogy ezt hogy érti. Belinkelt egy képet, amin olyan hír szerepelt, hogy Harry-t lecsukták még tavaly valamikor egy reptéren drogbirtoklásért. És egy csomó videó bejátszást, ami szerinte alátámasztja a történetet.
 - Hé, itt vagy? - Suhant el egy kéz köztem és a telefonom között.
 - Mi? - Néztem fel Niallra, a kéz tulajdonosára.
 - Hozzád beszélek, de te ide se figyelsz.
 - Jah, csak valaki küldött egy érdekes cikket. - Néztem vissza a telefonom képernyőjére.
 - Most melyikünk halt meg? - Kérdezte szem forgatva Niall.
 - Senki. Az van benne, hogy drogoztok. - Dugtam az orra alá a telefonom.

Tudom, hogy ez semmi, de most mennem kell, mert különben holnap elkések. Puszi!

13. fejezet - Csak egy nap

Sziasztok!
Végre itt vagyok és kommunikálok! :D
Tudjátok kibaszott nagy csalódás volt, hogy csak 3 ember vette a fáradtságot, hogy teljesítse a feladatot! -.-
Mi lenne, ha én is így álnék hozzá a történet íráshoz? Hogy csak 3 embernek mutatom meg? Vagy csak 3 mondatot írnék egy fejezetre? Hogy összecsapnám és teljesen érthetetlen mondatok követnék egymást???!!!!
Csalódtam bennetek.
Üdv: Leah

13. fejezet -  Csak egy nap

 Niall-t hallgattam, ahogy meséli miként járt egy plázában, amikor éppen bevásárolni volt. Már oda is testőrök kísérik. A duzzogást már teljesen el is felejtettem, és Liam ölében kuporogva hallgattam a történetet. Louis és Zayn a képernyőn harcoltak egymás ellen. Dél felé járhatott, mert Paul nemrég azzal járt itt hátul, hogy mit akarunk enni. Mindenki egyet értett valami étteremben, nekem meg teljesen mindegy volt, ha nem gyors kajáról volt szó. Mikor a busz megállt, kipattantam Liam öléből és futólépésben hagytam el a buszt. Magam mögött hallottam, ahogy a többiek lába is ütemesen veri a busz padlóját, így gyorsabbra kapcsoltam. Az étterem ajtaján berontva feltartott kezekkel jeleztem, hogy én nyertem. Niall pár pillanatra rá esett be az ajtón és a vigyorgó arcomat látva lebiggyesztette a száját.
 - Ez nem ér! Nem is szóltál, hogy versenyeztünk.
 - Légy résen! - Vigyorogtam rá, majd megvártuk, hogy a többiek is odaérjenek az étterembe. A hely egy csendes kis falatozó volt, ahol nem akadt egy rajongó sem.
 Miután mind a két busz rendesen megebédelt (desszert is volt) visszaszálltunk a buszra, mert este már fellépés lesz. Egy délutáni szieszta keretében mindenki lefeküdt aludni, én pedig csatlakoztam a körhöz. Olyan csend volt az alvó kabinban, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani... Egy csapás után már azt se.  A függönyöm el volt húzva, így nem láttam, hogy mik zajlanak odakint, de egy hirtelen villanás keretében máris ketten lettünk az én "ágyamon".
 - Én itt sem vagyok! - Tátogta Niall a függönyt egyenesre húzva, hogy ne látszódjon a mozgása.
 - Tudod ezt elég nehéz elhinni! - Préselődtem a falhoz, hogy elférjen és ne egymáson nyomorogjunk. - Mégis mit csináltál?
 A kérdésre viszont nem tudott válaszolni.
 - NIALL!!! - Hallottam Liam hangját.
 - Légyszi! - Könyörgött kiskutya szemeivel Niall. Sóhajtottam egyet és kidugtam a fejemet a függönyön annyira, hogy Niall ne látszódjon.
 - Mi az? - kérdeztem Liamtől a legálmosabb fejemet előadva.
 - Niall zoknit tömött a számba. - Morogta Liam mérgesen.
 - Attól még lehet halkabban, nem?
 A banda többi tagja is elődugta a fejét.
 - Hol van Niall? - kérdezte mindenkin végigjártatva a szemét.
 - Nem tudom. Itt nincs. - Hangzottak a válaszok. Liam rám nézett. A lebukás határán billegtem.
 - A takaróm alá nem akarsz benézni? - Fintorogtam rá, majd elhúztam a függönyt.
 Niall alig bírta visszafojtani a röhögését. Már hallottam, ahogy röhög, és most, hogy nem hallathatta a nevezését, annyira cuki volt, hogy én is majdnem elröhögtem magamat. Mind a ketten a szánkra tapasztottuk a kezeinket, hogy egy hangot se adjunk ki.
 Egy idő után lecsillapodott a vállaink rázkódása a visszafojtott nevetéstől. Kilestünk, hogy mi a helyzet, és mivel mindenkinek be volt húzva a függönye, ezért Niall-t lábbal kilöktem, és egy csattanással ért földet. Mind a kettőnkből kitört a röhögés.
 Liam függönye azonnal szétnyílt és először meglepve nézte a nevető kettősünket.
 - Teee! - Mutatott rám vádló arckifejezéssel. Ettől csak még jobban elkezdtünk röhögni Niallal.
 Egy-két megnyilvánulás érkezett a bandától félálomban, így lecsillapítottuk magunkat. Kuncogva visszahúztam a függönyömet és becsuktam a szememet. Még mindig mosolyogtam, de pár pillanat múlva valaki a vállamat rázta, hogy keljek fel. Szóval bealudtam, és elfelejtettem, hogy hol alszom, így hirtelen akartam felülni, miközben beütöttem a fejemet. A fejemet fogva hanyatlottam vissza a párnára.
 - Aú! - Nyögtem fel.
 Elhúztam a függönyöm és kicsúsztam a folyosóra. Zayn vigyorgó fejével találtam szemben magamat, amikor felegyenesedtem.
 - Először én is így jártam. - Mutatott a fejemre.
 - Srácok előre! A rajongóitok már várnak! - Paul sürgetősre fogta a figurát. Nekem a buszon kellett maradnom, hogy ne rontsak el semmit se. Kicsit fájt, de beleegyeztem, hogy majd a hátsó bejáraton megyek be. A fiúk táskákkal a vállukon indultak a busz ajtajához és egy intéssel elköszöntek még, majd az ajtó kinyílt. Egy-egy nagyobb ember kísérte őket (fejenként egy) és szépen kiszállingóztak be a hotelbe. Miután mindenki elhagyta a buszt, az ajtó vissza csukódott és a sofőr a parkolóba hajtott.
 - A lányok mindig a fiúkkal mentek eddig. - Mondta Frank a sofőr.
 - Én nem vagyok a barátnőjük, így csak rontanék a hírnevükön. - Vontam vállat, nem mintha látta volna. A laptoptáskámmal és a kisebb táskámmal együtt slisszoltam be a hátsó bejáraton. A parkolóba megérkezett a másik busz is, de senki nem szállt le róla. Londinerek pakolták a táskákat gurulós kocsikra, hogy mindenki megkapja a táskáját.
 Szóval még a banda is elől mehetett be. - Puffogtam magamban. Az egyik londinernél volt a szobám kártyája, amit duzzogva fogadtam el. Magamban mérgelődve tettem meg a szobámig vezető utat, ami legtöbb részt liftezésből állt. A liftben valami lágy zene szólt, ami inkább álmosító volt, mint sem nyugtató.
 Bár senki sem hallhatta, azért becsaptam magam mögött az ajtót. Jól esett.
 A telefonom rezgett a zsebembe, így a táskámat leraktam az ágyam mellé, a laptoptáskát pedig az ágyra. Az üzenetben az állt hogy két óra múlva kezdődik a koncert, de a fiúk már fél óra múlva indulnak a stadionba. Visszanyomtam egy 'Oké.'-t, majd a fürdőszobába mentem. Muszáj volt lefürödnöm.
 Mikor éppen egy szál törölközőben kerestem ruhát a táskámban kopogtattak.
 - Ebben jössz a koncertre? - Vigyorodott el Harry, amikor végigmérte a törölközőt.
 - Nem megyek ma. - Vontam vállat.
 - Biztos? - Kérdezte kicsit halványabb mosollyal.
 - Inkább kutatok utánatok a neten. - Kacsintottam rá, majd rácsuktam az ajtót az orrára.
 Felvettem egy kényelmesebb ruhát és a laptopommal leültem az ágyra. Utána néztem a pletykáknak és a photoshoppoknak, az újabb cikkeknek és egyéb rajongói cuccoknak.
 Észrevétlenül eltelt egy óra, és még csak meg sem éreztem. Miután pislogtam párat az órára, ami még mindig Liamé volt, és most visszavettem a csuklómra kezdtem érezni azt az egy órát. Fogtam a telefonomat és útra keltem a hotelen belül. Csak a ma estét fogjuk itt tölteni és holnap délben tovább indulunk, hogy a fiúk tudjanak pihenni kicsit.
 A hotelnek volt medencéje, de most fürödtem, így értelmetlennek láttam a fürdőzést. Egyedül meg nem lenne olyan jó móka... Kimentem a hotelből, és az első dolog amit megláttam, az egy csoportnyi lány az út másik oldalán. Nagy táblákra felírva üzenetek a fiúknak és egy csomó lány 1D-s pólót viselt. Nem bírtam megállni, hogy odamenjek hozzájuk.
 - Ugye tudjátok, hogy már az arénában vannak? - Sok lány az ablakokat nézte, és várták, hátha megpillantják az imádott bandájukat. Volt amelyik lány lila orangutánnak volt öltözve... Elég fura volt az ekkora rajongás, de én nem tehettem ellene.
 - Ezt honnan tudod? - Szegezte nekem az egyik szúrós szemeket meresztve rám.
 - 1 óra múlva kezdődik a koncert. Mégis hol lennének? - Kérdeztem vissza, majd tovább indultam. Néhány lány elfutott mellettem, majd hátra néztem és láttam, ahogy szétszéled a tömeg.
 - Micsoda erő van a birtokomban! - Suttogtam magam elé. Vissza fordultam az eredeti irányba és nem is olyan messze boltokat láttam magam előtt. Ilyen kor kíváncsi voltam, hogy meddig vannak nyitva a boltok. Nyár vége volt, augusztus és este hat körül járhatott. A nap még sütött és a hőmérséklet sem volt alacsony. Angliához képest jó idő volt. Néhány boltba betérve egyből feltűntek a 1D-s cuccok. A pénztár körül volt barikádozva velük. Mikor a harmadik boltban is ez fogadott, már az agyamra ment, és inkább nem mentem be több boltba. Liamnek a hónap végén lesz a szülinapja és körül akartam nézni, hogy találjak neki valamit. Igazából nem tudom még, hogy mit akarok neki adni, de azt tudtam, hogy valami Batman vagy valami Buzz Lightyear-osnak kell lennie... Egy órás mászkálás után csak egy Buzz Lightyear-os szandált láttam egy gyerek lábán. Nem hiszem, hogy ez megfelelő lenne Liamnek, mivel nem éppen az ő mérete volt. Egy kicsit csalódottan indultam vissza a motelbe. Az idő kezdett lehűlni, és a csuklóm is elkezdett fájni. A hotel elé érve a csuklómat dörzsölgettem és a lánytömeg a hotel előtt ismét ott volt. Mikor elhaladtam mellettük az egyik megállított.
 - Te a hotelbe mész?
 - Igen. Miért? - Kicsit távolabb húzódtam tőlük.
 - Tudod, hogy melyik az ő szobájuk?
 - Beviszel minket?
 Ezer meg egy kérdést tettek fel, de én inkább a hotel felé szaladtam. Az ajtóban elkapott egy biztonsági őr, aki egyáltalán nem volt ismerős.
 - Rajongóknak belépni tilos.
 - Itt szálltam meg, agytröszt! - Dugtam az orra alá a kártyát, amivel az ajtómat lehet kinyitni. Miután megvizsgálta a tárgyat, tovább engedett.
 Fölfelé tartva ismét csak puffogni tudtam. Nem akartam elhinni, hogy megint ez van. Senki sem akar hinni nekem. Pont, mint amikor mondtam a szüleimnek, hogy egy bácsit túl sokszor látok a környékünkön. Láttam a suli előtt, a Starbucksban, meg amikor vásároltam, akkor is. Azt mondták, hogy ez nem ad semmi aggódni való okot és ne foglalkozzak vele. Végül egyszer, amikor hazafelé tartottam a bácsi előttem termett és betuszkolt egy kocsiba.
 Szép emlék. - Fintorogtam a tükörképemre a liftben.
 Mikor kinyílt a lift ajtaja hirtelen akartam kilépni, de valaki pedig be akart szállni, így kis híján szívrohamot kaptam.
 - Á! - Sikítottam fel.
 - Jesszus, nyugi! - Válaszolt a majdnem balesetem.
 - A frászt hoztad rám. - Kapkodtam levegő után.
 - Bocsi. - Vigyorodott el a srác. 20 évesnek néztem, de én és a kor megállapításom kicsit mellé szokott menni....
 Kikerültem és a folyosón mentem tovább. A lift ajtaja becsukódott, én pedig azt hittem, hogy a srác beszállt a liftbe. Mikor az ajtómhoz értem elővettem a kártyát a zsebemből.
 - Tényleg nem akartalak megijeszteni! - Szólalt meg mellettem, nekem meg az ijedségtől ismét felugrott a pulzusom, a kártya pedig kiesett a kezemből.
 - Bazd meg! - Csúszott ki a számon. - Vagy hordj csengőt a nyakadban, vagy közlekedj hangosabban!
 - Bocsi. - Emelte maga elé a kezeit.
 Lehajoltam a kártyáért, és ránéztem.
 - Szeretnél valamit? - Kérdeztem.
 - Ki tudlak engesztelni valahogyan? - Kérdezte egy csábítónak szánt mosolyt villantva. A nyakának az egyik oldalán egy kígyós tetkó tekergőzött.
 - Igen. - Mosolyogtam vissza rá. - Tűnj el!
 Majd kinyitottam az ajtómat és bementem. Az első utam a gyógyszereimhez vezetett. A mosdóban kicsit megmostam az arcomat, megpróbálva ezzel lemosni magamról az ijedséget és a paranoiát, valamint a fel-fel villanó rém képeket. Végső lépésként leültem a laptop elé és bekapcsoltam. A twitteren éppen ment a trendelés, hogy Liam twitcamol. Hát megnyitottam én is az ablakot. Vicces volt így látni. Ment a zene és közben a rajongóival beszélgetett.
 - Hiányoljátok a banánt az arcomról? - Nevetett Liam. - Hát nincsen mostanában Spin the Harry, úgyhogy nem is lesz. - Vigyorgott. A cset olyan gyorsan mozgott, hogy én meg sem kíséreltem elolvasni az üzeneteket. A nézettség elég magas volt, így nem csodálkoztam a sok üzeneten. A legtöbbjük mondjuk csak követési kérés volt, ami elég nagy butaság volt egy twitcamon...
 - Oh, várjatok! Megjött a pizza extra sajttal! - Pattant fel Liam. Gondolom a pincér kopogott, vagy valami, én pedig jót mosolyogtam. Amikor a koncertjük után elmentünk a klubba nem is volt éhes. Vagy legalább is én nem emlékszem ilyesmire.
 Még olyan fél óráig néztem a közvetítést, de igazából nem történt semmi érdekes. Mondjuk a rajongók majd meg haltak, hogy látják élőben Liamet, amin mosolyognom kellett. Liam viszont kezdett fáradni, ami egy koncert után nem is csoda, bár mi jó pár órán keresztül buliztunk... Na mindegy. Elbúcsúzott a rajongók legnagyobb bánatára, én pedig kikapcsoltam a laptopot.
 Persze amikor a legnyugodtabb az ember, az anyatermészet akkor tudja ráhozni a legnagyobb frászt az emberre: Hatalmas dörrenés szakította ketté a sötétséget odakint.
 "Látom megérkeztetek!" írtam Liamnek. Remélem, hogy még nem feküdt le. Most nem akarok egyedül lenni. Idegen helyen, amikor odakint vihar tombol... Köszi, de neeeem!
 "Félsz a villámlástól? :D"
 Túl jól kiismert már. Nem egy vihart éltem át vele üzengetve, így nagyon is jól tudta, hogy utálom a hangját, főleg ha az ilyen hangos.
 "Átjössz? :)"
 Az üzenetben megírta még a szobája számát is. Nem válaszoltam, hanem inkább átrohantam hozzá. Gyáva nyuszi vagyok, igen, de nem érdekelt! Kopogtam az ajtaján, és mikor kinyitotta az ajtót hatalmas vigyor ült már az arcán.
 - Szia nyuszi! - Köszöntött.
 - Tudod nagyon kellemes volt a twitterről értesülni, hogy visszaértetek a koncertről. - Tettem karba a kezemet.
 - Oh, tényleg. Már tudom mit felejtettem el... - Bambult el mellettem.
 - Tudom, láttam a twitcamon. - Mentem be mellette, majd leültem a kanapéra, ahol nemrég még a twitcam folyt. A laptop most az ágyán hevert a twitter oldalán megnyitva.

Valami más

Sziasztok! 
Most nem fejezetet olvashattok tőlem, de ez is fontos lesz!
Nagyából egy hetet kell várnotok a következő részre, mert most offline leszek. Addig is kommenteljétek a részeket, szedjétek darabokra a rossz helyesírásomat, ötleteljetek jeleneteken, adjatok tippet, hogy kivel jöjjön össze Leah, vagy csak mondjatok valamit, hogy mit írjak bele. Felőlem lehetnek szavak is, megbirkózom velük! :D A következő rész lehet a ti kívánságotok szerint. Az lesz benne, amit csak akartok! Komolyan beszélek! Az egy hét nekem is kín szenvedés lesz, hogy nem írhatok, de erősek vagyunk, és mikor visszajövök megírom a közönség fejezetét! :D
Öt szabály, amíg nem vagyok itt:
1. Írjatok olyan sok véleményt, hogy folyjon ki a képernyőről! :D
2. Adjatok tippeket jelenetekhez, címekhez!
3. Írjátok meg, hogy kell-e újabb szereplő (pl. lány Leah mellé)!
4. Emeljétek ki a hibáimat!
5. Terjesszétek az igét! :D Na jó, csak a blogot mutogassátok lépten-nyomon!


Love U All!


xoxo Leah

12.fejezet - Indulás

Sziasztok!

Köszönöm a segítséget, amit nyújtottatok! :)
Majdnem elsírtam magamat, amikor megláttam, hogy Liam twitcamolt, míg én aludtam. :( Tudtam én, hogy nem szabadott volna elmennem, de nem hallgattam a megérzésemre. :'( 5 órás késéssel, de megnéztem, és ötleteket merítettem belőle. Na jó, mindegyik twitcamjából gyűjtöttem már anyagot egy-egy jelenethez, de majd úgy is rájöttök, hogy mire gondolok. Már ha nem directionatorok vagytok, és nem néztétek végig az összes twitcamját... Még nem ebben a fejezetben lesznek azok a részek. Inkább szétszórva jelennek majd meg. :)

Love U All!

Üdv: Leah

12. fejezet - Indulás

 - Basszus, basszus, basszus, basszus! - Csak ennyire voltam képes. Ezt az egy szót hajtogattam és a laptoptáskám maradványait néztem. A kezem próbálta összeilleszteni a darabokat, de már nem maradtak úgy.

 A táska a székem háttámlájára volt felakasztva és mikor érte nyúltam nem vettem észre, hogy be van akadva. Így az lett a mutatvány vége, hogy a táska ketté szakadt. Nem sirattam meg a táskát, bár ez volt a védjegyem a twitteren.

 Mélyet sóhajtva dobtam bele a kukába. Varrás mentén szakadt, úgyhogy ezt már senki nem tudná helyre hozni.

 Kedd volt, de a nyári szünetben eleve minden nap szombatnak tűnik. A fiúk már egy hete elutaztak, én pedig vissza tértem az éjszakai életmódomhoz. Az estéket ébren töltöttem, nappal pedig aludtam. A redőnyeimnek hála a fény nem okozott problémát.

 Néhány blog, ami pletykákon alapult lehozta a fényképemet, ahogy a fiúk koncertjén voltam, meg a házukban az ablakban. Paul nyilatkozott, hogy semmi félnivaló nincsen, csak egy munkatárs vagyok. A directionatorok viszont felnagyították a részleteket és megkérdőjelezték ezt a jelzőt. Észrevették azt, hogy összeöltöztem Liam egyik fellépési szettjével és hogy rajtam volt Liam napszemüvege is. Inkább nem szóltam bele, mert tudtam, hogy azzal csak olajat öntök a tűzre. Végül eljutottak két nap alatt arra a pontra, hogy ők is kölcsön szokták adni másnak a cuccaikat. Amikor a koncertet hagytuk el, olyan sok volt az ember, hogy nem tudták lekapni, ahogy Liam kezét szorongatom. Még jó. Akkor már nem élnék...

 Elmélkedésemből a telefonom szakított meg. Mosolyt csalt az arcomra, mert az SMS jelzőm 'Labrinth come in!'. (Labrinth - Earthquake 0:09) Imádtam!

  'Ismerkedj meg Boris-szal! :)' Az SMS küldője Liam volt, és egy kép volt csatolva, amin egy teknős volt Liam kezében.

 'Ismerkedj meg a volt táskámmal!' Majd lefényképeztem a kukában heverő táskámat. 'Pedig úgy szerettem! :('

 'Mit vétett, hogy így végezte?'

 'Csak elszakadt nála a cérna. Nem bírta tovább elviselni 5 sztárocska egóját!'

 'Haha. Nagyon elemedben vagy ma.'

 Mosolyogva süllyesztettem vissza a zsebembe a telefonomat. Liam ígéretéhez híven visszatértünk az SMS-ezésre. A többi bandatag száma nem volt meg, így velük néha twitteren váltottam egy-egy üzenetet, de leginkább Liammel tartottam a kapcsolatot. Egy kicsit féltem, hogy mi lesz, amikor velük fogok lenni a turnén, de jelenleg nem voltam birtokában a jóslásnak, így csak remélni tudtam, hogy majd jól kijövünk.

 Paul tanítási ajánlatát már 2 nappal azután kézhez kaptam, miután megírtuk a szerződést. Le volt írva, hogy melyik tanárnak mi a neve, telefonszáma, vagy skyp-ja, és rám lett bízva, hogy mikor akarom elkezdeni a tanulást.

 Nem akartam halogatni, így belekezdtem. Másnap már meg is beszéltem a tanárokkal, megterveztük az órarendet, és mivel 1 hónapig nem kell csinálnom semmit sem, ezért gyorsabban haladtunk. Paulnak is szóltam, hogy elkezdtem a tanulást, bár nem hiszem, hogy túlságosan érdekelte. De mivel szerződésben voltam vele, ezért jobbnak gondoltam értesíteni.

 A tanulás nem volt lazának mondható. Két hetente dolgozatot kellett írnom, hogy bebizonyítsam mennyire vagyok hajlandó odafigyelni.

 A sétálásról lemondtam, mert nem volt miben vinni a laptopomat. Így kiültem a teraszra, hogy élvezzem a napsütést és megcsináljam a házimat. Megmondtam Emilynek, hogy nem tudok többet vele lebzselni a kertészüket figyelve. Szerinte nagyszerű lehetőséget dobtam el magamtól, de nem szomorkodott túl sokáig. Átintegettem neki, és a barátnőjének a kerítés felett, vissza is integettek, de ennyiben kimerült a kommunikációnk.

 Inkább belemerültem a végzős anyagba, amit a töri tanárom küldött el emailben. Vicces volt, hogy emailezgetek a tanáraimmal, mert az eddigiek nem nagyon tudták kezelni az elektronikát.

***

 Péntek volt és én éppen jót pihentem délután háromkor, amikor csöngettek. Senkit nem vártam vendégségbe, így kicsit megijedtem. Nem tehetek róla. Akkor is megijedtem volna, ha vártam volna valakit.

 Aljtót nyitottam és egy postafutár állt ott egyenruhában.

 - Igen? - Kérdőn néztem rá.

 - Maga Leah Westwich? - Igen ez a valódi nevem.

 - Igen. 

 - Csomagja érkezett. Az átvételhez kérem írja alá itt. - Nyújtotta egy iPadot.

 - Én nem rendeltem semmit se. - Hökkentem meg.

 - Előre fizették a szállítást. - Tartotta még mindig felém egy kissé türelmetlenül a futár az elektronikai szerkentyűt. Gyorsan aláírtam, majd kézhez kaptam egy nagyobb, viszonylag könnyű csomagot, ami a futárszolgálat papírjába volt becsomagolva.

 Miután becsuktam magam mögött az ajtót, visszamentem a szobámba és ott kezdtem kibontani a csomagot. A csomagon a feladó Liam volt. Bekapcsoltam a laptopot, és skypon elkezdtem hívni. Nem csöngött hármat, mire válaszolt.

 - Hello! - Vigyorgott a kamerába Liam.

 - Te csak ne hello-z itt nekem! Mit küldtél? - Küldtem egy lesújtó pillantást a kamerába és visszatértem a bontogatáshoz.

 - Mindjárt megtudod, csak bontsd ki! - Liam hangjában izgalom bujkált és a képernyőre nézve az arcán is felfedeztem ezt az érzést.

 A csomagból egy batmanes laptoptáska bújt elő.

 - Hű! Ez nekem? - Néztem hitetlenkedve Liamre.

 - Hát gondoltam jól jön majd. Ugye nem vettél már másikat? - Kérdezte aggódva.

 - Nem. Még nem volt miből. - Néztem az újdonságra. - Nagyon köszönöm Liam! - Magamhoz öleltem a táskát.

 - Nagyon szívesen. - Húzta mosolyra a száját. - Volt még Supermanes és Super Marios is, de nekem ez tetszett jobban. Tetszik?

 - Nagyon. - Mosolyodtam el.

 - Én Superman mellett voksoltam, de végül Batman győzött! - A képernyőn megjelent egy Liamnél idősebb lány és az arca vidámságot sugárzott.

 - Nicole! - Kiáltott fel Liam.

 - Nyitva hagytad az ajtót. - Mosolygott angyalian Nicole.

 - Nem. Határozottan emlékszem, hogy becsuktam. - Liam felé fordult, én meg jót mosolyogtam rajtuk.

 - Szia Nicole! Leah vagyok! - Integettem a kamerába.

 - Szia! Nicole vagyok, Liam idősebbik nővére. - Integetett vissza.

 - Tudom, már mesélt rólatok! - bólintottam.

 - Remélem csupa rosszat! - Mosolygott Nicole.

 - Nicole! - Szólalt meg Liam emelt hangon.

 - Hát öröm volt veled beszélni, de ha nem megyek most ki, akkor nem biztos, hogy még találkozni is fogunk. Liam, mellesleg kész a kaja. - Nicole integetett nekem, majd eltűnt a kamera látószögéből. Egy ajtócsukódása jelezte, hogy valószínűleg a szobából is távozott.

 - Kedves nővéred van. - Jegyeztem meg, mire Liam csak lesújtó pillantást tudott produkálni.

 - Most mennem kell, de majd még írok.

 - Rendben! Köszönöm még egyszer a táskát!

Elbúcsúztunk, majd a kapcsolat megszakadt. kikapcsoltam a gépet és beletuszkoltam a táskába. Még a töltő is belefért, ami nem mindegyik táskába fér el. Némelyik csak arra jó, hogy a laptop elférjen benne. Szépek, de nem praktikusak...

***

 Az első vizsgák eredményén felbuzdulva a tanáraim kihasználták még azt a maradék másfél hetet, amit velük töltöttem. Intenzíven adagolták nekem a tanulmányokat, és mikor a fiúk visszatértek Londonba még nagyban tanultam. A tanáraim megspóroltak nekem 4 napot és előrehozták a második vizsgámat. Miután az is sikerült, egyeztettük az email címeket és a következő vizsga időpontját. A turnéra nem jönnek velem, mivel az pénz pocsékolás lenne, így interneten fog lezajlani a tanítás. Míg a fiúk kialusszák magukat a koncertek után, vagy interjút adnak, vagy autogramot osztogatnak, én majd szépen tanulok egy kicsit. Az ilyen alkalmakon nekem amúgy sem szabad majd feltűnő helyen lennem, mert akkor annyi lenne az inkognitómnak.

 Négy nappal indulás előtt Liam értem jött, hogy a fiúk próbáján csatlakozzam hozzájuk. A 3 hetet megsínylődte a twitterem, mert sokan unfollowoltak, így itt volt az ideje, hogy újra fellendítsük a dolgokat.

 - Nincs laptop? - kérdezte Liam, mikor beszálltam mellé.

 - Most elég a telefonom is. - Vigyorogtam rá.

 A próbán sikerült néhány jó pillanatot elkapnom, ahogy a földön fetrengtek, vagy koncentráltak. A koreográfusuk jó fej volt, bár kicsit parancsolgató típus. Nem azt mondom, hogy unszimpatikus volt az ürge, de nem leszünk legjobb barik.

 Mikor megszomjaztam, ott hagytam a fiúkat és kerestem egy automatát.

 - Szóval, melyiknek vagy a barátnője? - dőlt az automatának egy sötét bőrű, nagyjából velem egykorú lány. 

 - Parancsolsz? - Kérdeztem vissza.

 - Láttam, hogy abból a teremből jössz ki, amelyikben a One Direction próbál. - Karba fonta a kezét és úgy szuggerált tovább.

 - Jelenleg az összes fiúval baráti viszonyt ápolok. - Leah a diplomata!

 - Aha. Nem veszem be.

 - Higgy, amit csak akarsz. - Vontam vállat és a vizemmel együtt visszasétáltam a terembe.

 - Mára végeztünk. - Búcsúzott a koreográfus és már ki is ment a teremből.
 - Én is örültem. - Mondtam az ajtónak.
 - Ne vedd magadra. Mindenkivel ilyen. - Karolt át Niall.
 - Túl fogom élni. - Vontam vállat és ezzel együtt Niall karját is leráztam magamról.
 - Mi a mai programod? - Kérdezte Harry tőlem, miközben kifelé vettük az irányt az épületből.
 - Nos, ha jobban meggondolom.... - úgy tettem, mintha nagyon komolyan el kellene gondolkodnom - semmi. Totál lúzer vagyok. - Sóhajtottam egyet.
 - Naaaa! Velünk vagy. Szóval már biztos, hogy nem vagy lúzer! - Húzta ki magát Louis.
 - Oké. - Nevettem el magamat.

 Ezek után még lógtam egy kicsit a bandával. Elmondták, hogy 2 turnébusszal fogunk útnak indulni. 1 buszban 12 alvóhely van, úgyhogy ha jól sejtem 24-en fogunk menni. És ez csak az állandó létszám. Sokkal több ember fog bekapcsolódni, akik helyiek lesznek. Okos és pénztárbarát megoldás. Nekem akkor is fura lesz.
 Otthon már elkezdtem bepakolni a bőröndömbe. Kettő van és mind a kettőt meg akarom pakolni a ruháimmal. Persze nincs olyan sok cuccom, így nagyjából az összes ruhámat viszem majd, amim hordható állapotban van. Két melegítőt is bepakoltam, 4 fürdőruhát, több pólót és nadrágot is. Szoknyám nincs, így az elmaradt. Helyette rövidnadrágokat zsúfoltam bele a táskába. A legjobb pulcsijaimat kiválogatva a ruhatömeg tetejére raktam, és miután ráültem a táska tetejére sikerült is becipzározni. A másik táskába, ami ugyan akkora volt, bepakoltam a cipőimet, kisebb táskákat, sapkákat, kiegészítőket. Végül az is megtelt, de erre már nem ültem rá, hogy becipzározzam.
 Egy harmadik táska is volt előkészítve, amiben a legszükségesebb dolgokat fogom berakni az indulás napján. Igazából biztos voltam benne, hogy a másik két táskát is át fogom még pakolni, de egyenlőre jobbnak láttam így, hogy elkezdtem az egészet.
 A további napokat hol Liammel töltöttem, hol a táskámat pakoltam. A fennmaradó időben pedig aludtam. Itthon. Nem náluk. Haha.
 De a 24 órák elteltek és az a bizonyos szerda is elérkezett, amikor reggel 5kor keltem, hogy mindent leellenőrizzek a cuccaimon és lecipekedjek a földszintre.
 Megfürödtem és a hajamat felgumiztam, mert rengeteget rohangáltam egyik táskámtól a szekrényig, vagy ki-be a szobákba. Még bepréseltem egy hajszárítót vagy a körömlakk készletemet, és feltöltöttem a vattapamacsos készletemet is. Pontban nyolckor egyszerre tenyerelt rá valaki a csengőre és szólalt meg a telefonom. A telefonom a táskám egyik zsebében volt, és az ajtó közelebb volt. Így inkább oda mentem.
 - Jó reggelt! - Villantott Zayn egy ezer vattos mosolyt.
 - A reggelem 3 órája elmúlt. - Közöltem vele.
 - 5 óta fent vagy? - kérdezte kicsit döbbenten.
 - Te mennyit tudtál aludni, amikor először indultatok a turnéra? - Karba fontam a karomat.
 - Ja, tényleg. - Mosolyodott el az emléken. - Ennyi az összes cuccod? - mutatott a mögöttem lévő 3 táskára. Igen. Idő közben megpakoltam még egyet, de az nem volt olyan nagy...
 - Aha. Felveszem a cipőm és indulhatunk! - Nyitva hagytam az ajtót, hogy Zayn bejöjjön rajta. Ő megfogta az egyik táskát és kivitte a taxihoz, ami a ház előtt állt. A busz egy garázsból fog indulni, hogy ne legyen fennakadás a rajongók miatt. Zayn levitte a másik nagyobb bőröndömet is, én pedig keresztbe vetettem a mellkasomon a laptoptáskámat, az egyik kezembe a kis táskámat, a másikba pedig a másik táskát cipeltem a taxiig.
 - A te cuccaid? - kérdeztem Zayn-t, mikor a csomagtartóhoz értem. Csak az én táskáim voltak benne.
 - Már a busz gyomrában. - Csukta le a csomagtartó fedelét. - Liam akart érted jönni, de Paul beszélni akart vele, ezért én vállalkoztam a feladatra.
 Beültünk a taxiba és az már el is indult.
 - Szóval senki nem akart értem jönni? - kérdeztem kicsit csalódottan.
 - Nem így értettem. Rosszul fogalmaztam! - Hadarta Zayn. - Niall reggelizett, Harry aludt, Louis pedig Eleanortól búcsúzkodott.
 - Értem. Szóval kizárásos alapon jöttél. - Néztem rá.
 - Szép a laptoptáskád. - Mutatott a táskára terelve a szót. - Liamtől van, igaz?
 - Igen. Mesélte nem? - Mentem bele a tématerelésbe.
 - Nem igazán. - Rázta a fejét egy mosoly kíséretében.
 - Egy véletlen során elszakadt a másik, és már nem lehetett rendbe hozni. Amikor Liammel beszéltem, szóba került, pár napra rá pedig ezt hozta a postás. - Beszédem végére finoman megütögettem a táskát.
 - Cuki. - Mosolygott sejtelmesen Zayn.
 Persze ki akartam faggatni, hogy hogy érti, de nem akartam, hogy tolakodónak gondoljon. Inkább annyiban hagytam és nemsokára oda is értünk a célunkhoz.
 Az egyik bőröndöt Zayn, a másikat pedig én húztam magam után. A bőröndre ráraktam a kisebbik táskát, amiben a cuccaim voltak, így nem kellett külön cipelnem.
 - Két bőrönd? - kérdezte meglepődve Louis, akivel a garázsban találkoztam.
 - Tudod én nem fogok szponzorált cuccokat kapni, hogy azokat hordjam. - Beszéd közben odahúztam a bőröndömet a busz mellé, ahol még nyitva volt a csomagtartó és egy férfi berakta a raktérbe. A kis táskám és a laptoptáskám maradt csak nálam.
 Mikor megfordultam, Paul közeledett Liammel. A busz körül már zajlott az élet. A fiúk a zenészekkel beszélgettek, és volt még ott egy csapat kigyúrt férfi is. Gondolom a biztonsági őrök. 6an voltak Paullal együtt. Minden fiúnak egy. Elmés...
 - Oké. - Csapta össze a tenyerét magára vonva ezzel Paul a figyelmet. Mindenki elhallgatott, és figyelemmel fordult a menedzser felé. - A busz beosztás a szokásos. A zenekar ebbe, a banda abba. - Mutogatott beszéd közben. Elosztotta az embereket a buszokba, majd végül én maradtam utoljára.
 - Leah, te is a bandával fogsz utazni, mert ez a munkád. - Tessékelt Paul a fiúk busza felé, amire ők már fel is szálltak.
 A sofőr már a volánnál ült és miután mindenki felszállt, becsukta az ajtót és elindult a a busz-vonat.
Paul elöl maradt a sofőrrel beszélni, én pedig tovább mentem a fiúkhoz. Ahhoz képest, hogy ez egy busz nagyon kényelmesen volt berendezve. Mikor a fiúkhoz értem hirtelen egy kérdéssel álltak elő.
 - Melyiket szeretnéd? - Intett a karjával Harry az ágykabinok felé.
 - Én válasszak? - kérdeztem meglepődve.
 - Te vagy a lány a fedélzeten, így először neked kell választanod. - Jelentette ki Liam.
 - Nincsen már beosztva, hogy ki hol szokott aludni? - Kérdeztem.
 - Mindenki ahova esik, ott alszik. - Vonta meg a vállát Zayn.
 - Hát én félek attól, hogy leesnék felülről, úgyhogy inkább lent maradnék. - Vallottam be kicsit félénken.
 A fiúk ezután közelharcot folytattak, hogy ki hova feküdjön. Én csak hátráltam pár lépést és megvártam, míg elül a csetepaté. Persze előtte még lefényképeztem őket, mert irtó murisak voltak.
 Az eredmény az lett, hogy Jobb oldalt legalul feküdt Liam, felette Louis végül Harry. Bal oldalt legalul én, felettem Zayn végül Niall. Megkértem a fiúkat, hogy feküdjenek be egy kép erejéig a priccsekre, és csináltam róluk egy fotót.
 Ezután Harry tényleg elaludt a saját helyén, Niall és Zayn pedig hátra mentek a busz leghátuljába, és elkezdtek videojátékozni. Louis is velük tartott. Liam és én leültünk egy asztal szerűséghez. Beüzemeltem a Laptopom és felraktam rá a képeket, amiket az előbb csináltam. Liam közben elcsente a laptoptáskát. Csak akkor tűnt fel, hogy már nem az asztalon van a táska, mikor Liamre néztem, aki a táska felé hajolva egy alkoholos filccel a kezében alkotott.
 - Te meg mit csinálsz?! - hördültem fel ijedten.
 - Csak aláírtam. - Nézett rám boci szemekkel.
 Elvettem a táskát és a Batman jel közepén ott virított: 'From Liam' és az aláírása.
 - Nagyszerű. Most majd mindenki el akarja majd lopni. - Sóhajtottam és visszadobtam az asztalra.
 - Majd nem mutatjuk meg senkinek se. - Kacsintott rám és az alkoholos filccel a kezében kezdett nagyon feltűnően nézni. Ránéztem a filcre, majd a szemébe, és elkezdtem sejteni, hogy mit forgat a fejében.
 - Neeem! Nem lenne fair! Nekem nincs filcem! - A laptopom már feltöltötte a friss képeket a twitterre és a tumblr-re, így nem kellett rá figyelmet fordítsak.
 Liam megragadta a bal kezemet, ami közelebb volt hozzá és elkezdett firkálni a kezemre.
 - LIAM!!! - Visítottam. A jobb kezemmel megpróbáltam kicsavarni a kezéből a filcet, aminek az lett az eredménye, hogy hatalmas pacák és kriksz-krakszok keletkeztek mind a kettőnk kezén. Liamnek sikerült lefognia és egy béna csigát rajzolt az alkaromra. Mikor belekezdett volna egy második gyerekes rajzba, addig ficánkoltam, míg kiszabadultam és megszereztem tőle a filcet is. A felsőtestemmel szorítottam le a kezeit, és a kézfejéből kiindulva kezdtem rajzolni egy futó növényt a könyöke felé. Körbe körbe haladt, amíg  Liam meg nem unta és fel nem emelt mind a két kezével. A rajzom abba maradt, így nem volt rajta felismerhető jel, csak vonalak.
 A kis csatánknak idő közben közönsége is akadt. A biztonsági emberek tévét néztek a másik oldalt, de mi jobb műsort csináltunk, így minket néztek.
 - Francba! Kifogyott! - Dobta el a filcet Liam bosszúsan.
 - Nem szemetelünk! - Jelent meg a semmiből Paul és szúrós szemmel nézett Liamre. Ő gyorsan a toll után vetette magát, és így szabad utam lett. Én ültem eddig belül, így be voltam szorítva. Gyorsan kiugrottam és Liam háta mögött elslisszolva a busz hátuljába futottam. Majdnem hasra estem pár táskában, de az ajtóban megkapaszkodva nem lett sérülés a vége.
 - Honnan jössz te, az oviból? - Mérte fel a karjaimon lévő rajzokat Niall kezében egy konzollal.
 - Liam! Hallottad? Ovis vaaagy! - Kiabáltam hátra felé a vállam felett.
 Kiderült, hogy semmi értelme, mert Liam nagy léptekkel közeledett felém és mire egy lépést tehettem volna már fel is emelt a derekamnál fogva.
 - Tegyél le! - Sikítottam újra, de nevetésbe fulladt az egész. Csapkodtam Liam karját, de nem sokra mentem vele. Olyan könnyedén cipelt a kanapéhoz, ahol a fiúk ültek, mintha csak egy plüssállat lennék.
 - Ovisok. - Csóválta a fejét Zayn és a képernyőre meredve folytatta a játékot.
Liam helyet foglalt a kanapé végében, ahol hely volt, és engem meg az ölébe ültetett. Én karba font kézzel vágtam duzzogós fejet.
 - Nincs több hely. - Jegyezte meg vigyorogva Liam.
 - Azért duzzogok, mert nem fejezhettem be a rajzomat. - Fordítottam a másik irányba a fejemet.
 Persze az egészből nem lett semmi komoly, inkább nevetve dőltek egymásra a fiúk, mikor alaposabban megnézték a műveinket.

11. fejezet - Liammel

Sziasztok!
Elkezdődött a vakáció, és gondolom több fejezetet vártok egy napra, de nekem még nincs vége a sulinak. Remélem azért nem köveztek meg érte. Hosszú fejezeteket szoktam hozni minőségi formába.
Na jó, nem, de jól hangzik nem? xD
Aki vállalná hogy címet ad a fejezeteimnek, az írja meg kommentbe, hogy mi legyen a fejezetek címe, mert én már esküszöm nem tudok címet adni. Néha jön magától, de most nem. :/ A legjobbat kiválasztom! :)
Love U all!
Üdv: Leah


U.I.: Oké, ezt senki nem írta, de a játék még mindig él! :)

11.fejezet - Liammel

 - És mit csináltok, ha sétálni támad kedvetek? Biciklizni, rollerezni, focizni? - Kérdeztem a fiúk kanapéján ülve. Miután az irodában végeztem Paullal, minden szerződésről másolatot kaptam, a szüleim meg visszamentek dolgozni, eltaxiztam hozzájuk. Az irodából rövidebb volt hozzájuk eljutni, én meg kihasználtam az alkalmat.
 - Úgy értem, hogy mindenhol letámadnak a rajongóitok, nem? - kérdeztem Liamet.
 Szabadnaposak voltak, ami azt jelentette, hogy Louis Eleanorral vásárolgatott valahol, a többiek meg a családjukhoz mentek. A következő turnéjukig van egy hónap szünetük, amit azzal töltenek, hogy a családjukkal és a barátaikkal legyenek. De leginkább csak energiát gyűjtenek. Liam mesélte, hogy mikor hazajöttek mindenki egyhuzamban aludt egy röpke 16 órát. Még nem szedtem ki Liamből, hogy miért maradt itt Londonban, de volt egy halvány sejtésem, hogy miattam. Viszont amikor előjött ez a sejtésem mindig próbáltam magamat jobb belátásra bírni és kijavítani magamat. Nem lehetek ennyire önző!
 - Van, amikor megteszi egy kapucni és egy napszemüveg is egy kihalt utcán. De ha olyan helyen sétálgatunk, ahol már több az ember, számíthatunk egy tömeghisztériára. Nagyon furcsa, hogy nem lehetünk olyanok, mint a normális korunkbeliek. Pedig semmi különbség nincs köztünk és köztük. - Igazából vicces volt, ahogy ültünk a kanapén. Egymás felé fordultunk. Én törökülésben, Liam pedig csak az egyik lábát húzta maga elé, a másik pedig lelógott.
 - Szerintem már gusztustalan, amit művelnek. Nagyon fel lettetek kapva, és sírva fakadnak, ha találkoznak veletek. Rosszabbak, mint az FBI. - Néztem hitetlenkedve Liamre.
 Twitteren olvastam egy két megosztást, amiben a Directionereket az FBI-hoz hasonlítják. Valahol igazuk van. Kiszagolták a srácok régi profiljait.
 - De nélkülük...
 - ... nem lennétek ott, ahol most vagytok. - Fejeztem be helyette a mondatot. - Tudom. Minden egyes interjúban elmondod. - Vigyorogtam rá.
 - Nem beszélhetnénk másról, mint a munkáról? - Kérdezte szenvedő arcot vágva.
 - Miért maradtál Londonban? - Igen. Alig vártam, hogy feltegyem ezt a kérdést. Lelkiekben ördögien dörzsölgettem a tenyereimet.
 - Mert meg akartam várni, hogy hivatalosan is szerződjetek Paullal. - Érdeklődve szemlélte a padlót beszéd közben.
 - Aha.. - Vigyorogtam rá.
 Odakint esett az eső, úgyhogy nem volt túl sok kedvem hazamenni még. Nem volt nálam esernyő, mert a Starbucksba már visszavittem azt, amit kölcsönvettem. Így tuti, hogy vizet fogok kapni míg háztól kocsiig, kocsitól házig sétálok vagy futok.
 - Szeretnéd, hogy körbevezesselek? - Állt fel a kanapéról Liam.
 Persze sejtettem, hogy témát terel, de beleegyeztem, és követtem őt. Az emeletre érve megtudtam, hogy merre van a vendégszoba, és bepillanthattam a fiúk szobájába. Bemenni nem akartam, mert én sem szerettem volna, ha engedély nélkül bemennek az enyémbe úgy, hogy ott sem vagyok. Liam szobájába viszont bementem. Amikor itt jártam legutóbb sötét volt, vagy éppen nem voltam beszámítható állapotba, így nem tudtam megnézni a személyes tárgyait. A fal mentén állt egy szekrénysor, amiben a ruhái voltak. A hasamig értek, rajtuk pedig fényképek és tárgyak hevertek. Állt még ott egy padlótól plafonig érő szekrény is az ajtaján tükörrel. Nem mondanám, hogy összevisszaság volt, de azért nem is volt túl nagy rend. Egy pár sapka itt-ott hevert. Egy külön szobában, ami a játszószoba volt, volt csocsó-asztal és egy polcnyi nerf gun... Rengeteg... Liam szobájában is voltak elvétve lövedékek. Mosolyogtam rajtuk, de nem tettem említést. Találtam 5 napszemüveget, amiket fel is próbáltam. Egy Ray Ban nagyon jól állt rajtam a tükörben, így azt nem raktam vissza.

 Miközben próbálgattam, Liam leült az asztalához és laptopozni kezdett.
 - Nem akarok bunkó lenni, de megígértem a családomnak, hogy felhívom őket. - Nézett rám kiskutya szemekkel.
 - Semmi gond, én elvagyok. - Vigyorogtam rá és a napszemüvegre mutattam az orromon. A fejem búbjára toltam a szemüveget, majd tovább haladtam az órás kupacra. Komolyan egy kupac volt, mert nem hazudok ha azt mondom, hogy 7 különböző óra volt ott. És jelenleg is volt egy Liam kezén. Hát, akinek bejön az élet... Mindig is imádtam a férfi karórákat. Nagyok és bumszlik, de engem nagyon nem érdekel. Imádtam azt a jelenetet a CSI: Miamiban, amikor Eric Calleigh kezére rakja az övét, amikor szénmonoxid mérgezést kapott, hogy tudja, hogy ott volt. Majd' el olvadtam! Végül egy feketét vettem fel a csuklómra. Lötyögött rajta és hideg volt, de működött rajta mind a 3 mutató.
 A hátam mögött megszólalt a Skyp jellegzetes hívó hangja, és én megpördültem a tengelyem körül.
 - Skypolni fogtok? - kérdeztem kicsit magasabb hangon, mint a normális. - Bocs, de akkor ki megyek!
 - Nem kell. Nem zavarsz. Úgy is be akarlak mutatni a családomnak. - Mosolygott rám Liam. Közelebb mentem Liamhez meg a laptopjához, de úgy álltam, hogy kívül essek a beépített kamera látószögén. Nem volt nehéz, mert a kép megjelent a képernyőn.
 Nem kellett sokat várni, mire a másik fél fogadta a hívást, és megjelent egy idősebb pár a képernyőn.
 - Sziasztok! - Köszönt vidáman Liam. Nagyon szeretheti a szüleit.
 - Szia! - köszöntek vissza.
 - Holnap dél felé érkezem! - Jelentett szüleinek Liam.
 - Már minden elő van készítve. A szobádból már kivittük a box zsákot. - Mondta Liam apukája.
 - A mit? - Kérdezett vissza Liam meglepődve.
 - Apád csak nagyon szeret ugratni téged. - Nyugtatta a fiát az anyukája és egy lesújtó pillantást lövellt a férje felé.
 - Szeretném bemutatni nektek a netes összekötőnket! - Jelentett be engem Liam. Felém nyújtotta a kezét, de nem akaródzott oda menni. Végül vettem egy nagy levegőt és Liam mellé álltam, és behajoltam, hogy látszódjak a kamerában.
 - Jó napot Mr. és Mrs. Payne! - Integettem, mint egy idióta. - Mától én is a fiúkkal fogok dolgozni.
 - Geoff and Karen Payne. - Mutatta be magukat Karen.
 - Leah Net vagyok. - Mosolyogtam vissza. Mégis mi bajuk lehet, ha nem az igazi nevemet tudják? Liam persze csúnyán nézett rám, de nem törődtem vele. - De nem akarok zavarni. Inkább magukra hagyom önöket! Viszlát! - Integettem a kamerába. A csuklómon ide-oda verődött az óra, így inkább hamar abbahagytam, és elindultam az ajtó felé. Még visszanéztem Liamre a vállam fölött és láttam, hogy nem tetszett neki, hogy ilyen hamar leléptem.
 Hát sajnálom, de nem szeretem nézni az olyan szülőket, akik szeretik a gyereküket. Ezzel még nem birkóztam meg lelkiekben.
 - Leah Net? Ez az igazi neve? - kérdezte Karen Liemet.
 - Furcsa egy név. - Csatlakozott Geoff is.
 - Ugye tudjátok, hogy még nem hagyta el a szobát? - kérdezte Liam kicsit idegesen.
 Én megszaporáztam a lépteimet és jól hallhatóan becsuktam az ajtót. Gondolkoztam, hogy hazamenjek-e, de az eső még mindig esett. Bementem a vendég szobába és kinéztem az ablakon. Nem kellett volna, mert az utcán éppen unatkozó paparazzik várták a pillanatot, hogy megmozduljon egy függöny. Azonnal visszarántottam a függönyt, de lehet, hogy már elkéstem.
 Lementem a földszintre, hogy megvárjam Liamet. Gondoltam, hogy nem fog órákig beszélgetni velük, de semmi sem biztos.
 Végül a nappaliban kötöttem ki. A laptopom nem volt nálam, hogy a rajongókkal foglalkozzak, így csak a telefonomat nyomkodtam. Képeket nem raktam fel a fiúk házáról, mert az illetlenség lenne, de válaszoltam egy-két tweetre, amit nekem szegeztek.
 "Dear Directioners, u r best than FBI. Can you find out who am I?"
Ezzel a tweettel és egy peace jellel befejeztem a twitterezést, pont amikor Liam ledübörgött a lépcsőn. A lépcső üreges fából van, így az is dübörög rajta, aki lábujjhegyen mászkál.
 - Bocs, hogy nem maradtam csevegni, de a boldog család képét még nem tudom elviselni. - Térdeltem fel a kanapén, hogy a háttámlára könyököljek.
 - Szerettem volna, ha egy kicsit jobban megismernek. - Jött közben a kanapé felé, én pedig fordultam vissza eredeti állás szerint. - Pault is nagyon nehezen kedvelték meg, mert nem beszélgetett velük nagyon sokat. Csak annyit tudtak róla, hogy ő a menedzserünk, és a biztonságunkért felel. - Lehuppant mellém.
 - Akkor egy hónap múlva látlak majd újra? - kérdeztem kicsit halkan.
 Liam csodálatos barna szemeiben szomorúság csillogott.
 - Igen. - Bólintott, én pedig lebiggyesztettem a számat. - De majd visszatértünk a kapcsolatunk alapjaihoz. - Mosolyodott el és meglóbálta a telefont a kezében. - Majd sms-ezünk.
 - Nem hiszem el, hogy mindenki legalább 3 órára lakik innen. - Puffogtam karba font kézzel.
 - Niall 8 órára, ha kocsival akarsz menni. - Liam megmosolyogta a durcizásomat.
 - Ha akarnám se tudnám meglátogatni egyikőtöket sem. - Mondtam.
 - Még jó, hogy a technika világában élünk. - Mondta Liam.
 - Most öt óra van. - Néztem Liam órájára a csuklómon. - Ha jól számolom, akkor holnap 9 órakor el kell indulnod. Hogy állsz a bepakolássa? - Liam csak nézett rám, mint borjú az új kapura. - Aha, szóval sehogy.
 Felálltam a kanapéról és ma már másodjára is megmásztam a lépcsőjüket.
 - Mit csinálunk? - Jött utánam Liam.
 - Bepakolunk. - Mentem be a szobájába.
 - Tényleg segíteni akarsz? - Kérdezte döbbenten.
 - Hát. Még esik az eső, a ház előtt paparazzik állnak, és én még nem akarok hazamenni. - Ültem le az ágyára. - Merre vannak a bőröndjeid vagy táskáid?
 Liam kinyitotta a legnagyobb szekrényt és az aljából elővette az említett táskákat.
 - 1 hónapra hány cuccot akarsz magaddal vinni? - álltam mellé a szekrény mellett. Liam kiszedte azokat a ruhákat, amiket magával akar vinni, és az ágyára szórta őket.
 - Hű! - Fogdostam meg a cipőit. - Irigyellek! - Imádtam a magas szárú cipőket.
 - Hányas lábad van? - kérdezte Liam, miközben egy táska tetejét próbálta becipzározni.
 - 38 és feles. De tudok hordani 40-es cipőt is. - Miután kicsodáltam magamat, bepakoltam a cipőket egy másik táskába pár sapka és pulcsi mellé. Végül 3 utazótáska lett telepakolva. Miután végeztem azzal az egy táskával, ledőltem Liam ágyára és onnan beszélgettem vele tovább.
 - Nem azt mondtad, hogy segítesz pakolni? - nézett rám Liam, de az ajkain mosoly látszott.
 - Elindítottalak a pakolás útján és egy táskát tényleg bepakoltam. - Védekeztem oldalasan fekve. Liam csak a fejét csóválta. A napszemüvegét visszaadtam még amikor azokat válogatta, de az óráját még nem.
 - Erre szükséged lesz? - lóbáltam meg a levegőben a csuklómat.
 - Azt hiszem nem. - Mosolygott rám.
 - Akkor jó. - Mondtam és a fejem alá dugtam a kezemet.
 - Ne aludj! - Szólt rám Liam, miközben az utolsó táskát cipzározta be.
 - Miért ne? - kérdeztem vissza csukot szemmel.
 - Mert akkor itt maradsz, reggel megint elutasító leszel, de amúgy sem keltenélek fel, mert cuki vagy, mikor alszol. - A beszéd végére már hallottam, hogy közelebbről jön a hangja. Kinyitottam a fél szememet, és ő ott guggolt az ágy mellett.
 - Nagyon csúnyán viselkedtem akkor, igaz? - kérdeztem becsukva a szememet, és Liam kockás felsőteste jelent meg a lelki szemeim előtt.
 - Ezt már megbeszéltük - válaszolt.
 - De akkor is szarul esett. Tudom én. - Sóhajtottam egyet, majd rávettem magamat, hogy felüljek.
 - Hazavigyelek? - kérdezte még mindig guggolva Liam.
 - Megköszönném. - Mosolyogtam rá. Nem álltam még fel, csak néztem azokat a gyönyörű szemeket. Majd megpróbáltam kibillenteni az egyensúlyából, de megkapaszkodott a kinyújtott kezemben, és inkább én kötöttem ki a földön. Persze ezen jót röhögött.
 - Most eljátszottad az esélyét, hogy visszaadjam az órádat. - Álltam fel leporolva a nadrágomat.
 - Megérte. - Kacsintott rám, mint egy csibész kisfiú.
 Maga elé engedve sétáltunk el a garázsba, hogy utána Liam hazafuvarozzon.
 - Mikor jön vissza mindenki? - kérdeztem kinézve a kocsiból.
 - Egy héttel indulás előtt mindenkinek vissza kell jönnie, hogy gyakoroljunk egy kicsit. - Válaszolt az utat nézve.
 - Akkor 3 hét múlva találkozunk! - búcsúztam a ház előtt és kipattantam a kocsiból. Ő is utánam kiabált valami köszönés félét, majd magamra maradtam 3 hétre.

10. fejezet - Meglepődések napja

Sziasztok!
Lassan már nem lepődök meg semmin se! :D Köszönöm a 2000nél több klikket! :3
Üdv: Leah

10. fejezet - Meglepődések napja

 - Sajnálom. - Szólalt meg Liam.
 - Mi? Mégis mit? - kérdeztem döbbenten.
 - Csak most már értem, hogy miért nem szeretsz emberekkel találkozni. Ha ezt tudtam volna előbb is, akkor nem ráncigállak el a többiekhez meg a koncertre is! - Liam szinte esedezve nézett rám. Nem tudtam mást csinálni, mint nagyra tágult szemekkel nézni őt, ahogy ott ül és keserű képet vág.
 - Te... Te most... Miért nem szaladsz ki az ajtón sikoltozva? - Aha. Ha ledöbbenek gyakran hülyeségek hagyják el a számat...
 - Miért tenném? - Most Liamen volt a sor, hogy megdöbbenjen.
 - Mert mindenki így reagál. Amikor a zsaruk kikérdeztek anyám sírógörcsöt kapott, és miközben apám kikísérte anyámat látszott rajta a megkönnyebbülés, hogy nem kell többet hallania a vallomásomból. - Szinte daráltam a szavakat. Az agyam már máson kattogott, miközben beszéltem. Liamet fürkésztem. Teljesen más volt, mint a többi ember, akivel megismerkedtem. A pszichiátrián, amire bekerültem egy hétre csak olyanok voltak, akik féltek tőlem. Hiába nem én voltam a gyilkos vagy a szociopata, mégis tőlem féltek. Néha a pszichiátereken is láttam, ahogy hirtelen átfut az arcukon a félelem, mikor hirtelen kaptam egy leeső toll vagy papír után. Ez után eljátszottam a csigát és mindig láthatóvá tettem a kezeimet, nehogy nyugtatóval bedugjanak egy gumiszobába.
 - De hiszen teljesen érthető a reagálásod. Csoda, hogy egyedül nem őrültél bele ebbe. - Liam hitetlenkedve nézett rám. Én is rá.
 - Hihetetlen vagy. - Közöltem vele.
 - Öhm... Akkor nem kell sikítva kirohannom az ajtón? - Kérdezte kicsit komolykodva, de utána megjelent az arcán a mosoly.
 - Ugyan úgy nem vagy normális, mint én! - Ültemből lendületet vettem és Liam nyakába csimpaszkodtam. Ő visszaölelt.
 - Teljesen normális, hogy egy ilyen... élmény után így viselkedsz. - Elengedtem a nyakát és visszaereszkedtem a kanapéra, de most már közvetlenül mellette ültem... Azaz térdeltem. - Inkább az nem normális, hogy így eltávolodtak tőled az emberek. Nagyszerű személyiséget vesztettek. - Mondandója végén melegen rám mosolygott.
 Az idilli pillanatunkat a telefon csörgése szakította félbe. Liam felvette és néhány 'Ühüm. Oké. Igen.' után le is tette.
 - Este tv showban fogunk fellépni, úgyhogy most mennem kell. - Szomorú arccal állt fel a kanapéról. Én is követtem a példáját lehajtott fejjel. - De Paul azt mondta, hogy vigyelek téged is, mert szüksége van rád.
 Értetlenül felkaptam a felemet.
 - Miért? - A szám apró 'o'-t formált meglepetésemben. Annyi közöm volt a menedzserükhöz, mint a szomszéd kertészhez... Na jó, a kertészek általában jobban néznek ki, mint Paul.
 - Nem tudom. - Vonta meg a vállát Liam. - De azt mondta, hogy kell a laptopod is.
 - Oké. Ez egyre furcsább. - Vakartam meg zavartan a tarkómat.
 - Hé. - Fogta meg óvatosan Liam a karomat. - Nem hiszem, hogy rosszat akarna. Terjednek róla pletykák, de igazából nem olyan gonosz.
 Felnéztem a barna szemeibe, és nem tudtam volna nemet mondani neki.
 - Okéé.. - Nyögtem elbűvölten. - Felmegyek a lapotpomért és mehetünk.
A laptoptáskám:

Az utunk nem hozzájuk vezetett, hanem egyből a TV székház elé. Mikor kiszálltunk csak sikítást hallottam, és be kellett fognom a fülemet, annyira hangosak voltak. A biztonságiak bekísértek minket az épületbe és ott levettem a fülemről a kezemet.
 - Majd megszokod. - Vigyorgott Niall az előtérben.
 - Sziasztok fiúk! - intettem feléjük.
 - Jé, itt vannak a szuperhősök! - Kiáltott fel Louis. (Tudjátok! Liam Batman én meg Superman pólóban feszítünk! a Szerk.)
 - Jé, itt vannak a másnaposak! - Vágtam vissza. Zayn és Harry napszemüvegben voltak az épületen belül. Had ne kelljen elmagyaráznom, hogy miért...
 A biztonságiak elterelték a fiúkat az öltözők irányába. Engem Paul már az előtérben elterelt valami helyiségbe, ami egy kisebb öltöző lehetett. Hellyel kínált egy kisebb asztalnál. Leültem és a laptoptáskát magam elé raktam.
 - Remek! Látom itt van a gépe is! - Mutatott az említett tárgyra a menedzser.
 - Liem mondta, hogy beszélni akar velem. Miről lenne szó? - Érdeklődtem.
 - Nézze. Én nem értek olyan jól az internet legsötétebb bugyraihoz, de Liam mesélte, hogy maga nagyon sok időt eltöltött már a világhálón. - Összeszűkített szemekkel néztem rá miközben hallgattam. - A pénzcsináláshoz, szervezéshez értek, és minden más az én dolgom, de az internet nem az én asztalom.
 - Kibökné végre, hogy miért vagyok itt? - Kérdeztem már kicsit unottan.
 - Megtenné, hogy foglalkozna ezzel? - Kérdezte egyenesen a szemembe nézve.
 - Mivel? - Értetlenkedtem.

 - Elvállalná, hogy valóban maga lenne a fiúk internetes kapcsolattartója?

 Pillanatnyilag ez életem legmegdöbbentőbb napja… Na jó, a második…

 - És mit kéne csinálnom pontosan? – Érdeklődtem.

 - A fiúkkal utazna és a rajongói kérdéseket gyűjtené össze. Olyanokat, amik kreatívak, és bennfentes videókat és képeket is tenne fel róluk. Persze az egész titokban marad, így a rajongók nem fogják sejteni, hogy honnan kapja az információt. Figyelné a rajongókat, hogy mikről beszélnek, hogyan reagálnak a hírekre és értesítene engem. Pont mint a legutóbbi esetnél. Jól mondta Liam, ha maga nem szólt volna, hatalmas katasztrófa lett volna az egészből.

 Pár percig összehúzott szemöldökkel néztem a pasasra. Izzadság gyöngyözött a homlokán és idegesen nézegette az óráját. Nagyon nem volt kedvére a beszélgetés, vagy csak ahhoz, hogy egy 17 éves lányt kell felkérnie erre a feladatra. De szegény ember vízzel főz.

 - Rendben. – Bólintottam. A menedzser elővett a zsebéből egy zsebkendőt és megtörölte a homlokát. – De ha jól értem, akkor a fiúkkal kell utaznom. Nekem még van egy évem hátra a suliból.

 - Az idei tanév véget ért, ha jól tudom. – Nézett rám megerősítést várva. Bólintottam, majd folytatta. – Biztosítunk önnek tanárt, és gyorsított folyamatban elvégezheti a gimnáziumot. Fele annyi idő alatt leteheti az érettségit, mint az iskolában, pont ahogy a fiúk is tették.

 Ez az ajánlat egyre jobban tetszett.

 - Fizetést is kapok ezért? – Nem mondanám pimasznak ezt a kérdést.

 - Természetesen. – Bólintott a menedzser. Megbeszéltük az összeget és a juttatásokat is, valamint azt, hogy holnap bemegyek az irodájába és erről szerződést is írunk. A szüleim beleegyezése is kell majd a dologba, mert még nem múltam el 18. Valódi munkát kaptam végzetség nélkül… Ez azért irtó brutál, nem?

 A beszélgetésünk végeztével a menedzser elsietett, mert már nagyon csörgött a telefonja. Én a másik irányba mentem és nézelődtem, hogy vajon merre lehetek, és hogy merre vannak a fiúk.

 Túl sokáig nem kellett keresnem, mert Louis felém száguldott egy gördeszkán, Zayn meg egy távirányítású autóval (?) üldözte. Egymásnak kiabáltak érthetetlen szavakat, meg egymás nevét. Én félre álltam az útjukból és arra mentem, ahonnan jöttek. Nem sokára rábukkantam Niall, Harry és Liam hármasára, amint éppen egy riporterrel beszélgettek. A kamerás emberke mögött voltam. Leültem egy asztalhoz a terem másik végében és elővettem a laptopomat. Nem is volt rá szükség a 'megbeszélés' alatt… Beüzemeltem és rákapcsolódtam a wifire, ami nem volt levédve… Vicces…

Ha bel akarok folyni a rajongók közé, akkor szükségem lesz egy twitter profilra, valamint egy kép megosztóra is. Tumblr mellett döntöttem, mert arra szöveget is lehet írni, és tehetnek fel kérdéseket is. A felhasználó néven gondolkodva körbenéztem.

 - Valami 1D… de mi? – Motyogtam magam elé. A 'hír' meg a 'bennfentes' már foglalt volt. Akkor az enyém mi legyen? Nem választhatok ki egy srácot, mert mindegyikről lesznek hírek… Végül elég hosszúra sikeredett: ongirlwith1D (fogalmam sincs, hogy létezik-e ilyen, ez csak FIKTÍV!). Profilképnek lefényképeztem a laptop táskámat rajta Liam sapkájával, ami az asztalon hevert. A bioba leírtam, hogy #1Dfamily meg #Directioner, és hogy benfentes hírek a bandáról. Akár egy rajongó! – Dícsértem meg magamat. Lefényképeztem a srácokat az interview közben és feltöltöttem a képeket kezdés képpen tumbrl-re. Az email nem akart megjönni, hogy témát változtathassak, ezért inkább visszamentem twitterre. Bejelöltem a srácokat, meg egy csomó rajongót. Tumblr-en is ezt tettem. Louis és Zayn visszajöttek a túrájukról és őket is lefényképeztem. Egyből ment a netre.

 - Szóval belementél Paul ajánlatába? - Ült le mellém Louis. Zayn az asztalra támaszkodott és a laptopot nyomogatta.

 - Nem kellett volna? - húztam fel a szemöldökömet Lou-ra nézve.

 - Most már én is követlek! - Jelentette ki boldogan Zayn. Lou erre maga felé fordította a gépemet és ő is visszakövetett.

 - Így kicsit se feltűnő, mi? - Vigyorogtam rájuk. Gyorsan kiírtam valami sablonos tweet-et, hogy mennyire jó, hogy követnek a srácok.

 A terem másik végében megkezdődött a búcsúzkodás és leállították a kamerát. Louis és Zayn is odament fényképezkedni, majd a riporter a kamerással távozott. Helyettük bejöttek a sminkesek és a koncertről ismerős stylist.

 Miközben készülődtek lőttem pár fotót, amit megmutattam nekik engedélyre várva. Végül 10 post is elment arra, hogy a készülődést közvetítsem, de szigorúan csak azt a részét, amikor fel voltak öltözve. Amikor átöltöztek én a laptopomba mélyedtem, és nem néztem feléjük. Nevezzetek prűdnek, de ott még nem tartunk...

 A show előtt még kimentek a rajongóikhoz, én pedig eltátottam a számat, annyian bekövettek twitteren meg tumblr-en.

 - Hű! - Ámuldoztam még mindig, mikor a fiúk visszajöttek.

 - Nagy lett a rajongói táborod. - Veregette meg a vállamat Harry.

 - Inkább a tietek. Én csak közvetítő vagyok. - Ráztam a fejemet. Végül kikapcsoltam a laptopot, ami merülésbe kezdett és elpakoltam. Vállamra kaptam a táskát és a fiúkkal tartottam a büfébe.

 - Éhezem! - Támadtuk le mind a hatan a büfét és szinte ki is ettük volna a vagyonából, ha nem jön Paul, hogy a fiúkat a színpad mögé tessékelje. Én a nézőtér szélére álltam, és észre sem vettek, olyan sötét volt már.

 Otthon Liam kirakott a kocsiból, majd hazament. Jobbnak láttam így én is, mert most a szüleimet kell majd rávennem, hogy engedélyezzék az egészet. Felhívtam őket, hogy mikor érnek haza, majd leültem a kanapéra, hogy megvárjam őket. A tvben semmi érdekes nem ment, és a híradóban sem volt semmi lényeges. A laptopomat elővéve megnyitottam az emailemet és mindenkinek írtam, hogy befejezem pályafutásomat moderátorként, de nagyon köszönöm az eddigi munkákat, és sok sikert kívántam mindenkinek. Amint elment a körüzenet rejtett címzettekkel, hogy ne tudják meg, hogy körüzenetet küldtem (haha), beállítottam mindegyiket spamnak, hogy ne zaklassanak többet. Szerettem velük dolgozni, de ha valaki ellent mond nekik, akkor az csúnya válaszokra számíthat... Twitteren a másik három fiú is visszakövetett, de egyéb érdekes nem történt.
 Felkerestem pár nagyobb rajongói oldalt és beraktam egy listára mindet. Szánalmasnak tartottam, hogy egymást fikázzák, de legalább nem a fiúk tettek valamit, amivel magukra haragíthatnák a rajongóikat.

 Este felé, amikor a szüleim beígérkeztek, meg is jöttek, én pedig elmondtam nekik mindent, amit Paul mondott. Csak bólogatva hallgattak, majd beleegyeztek a tanításba is, amit Paul felvázolt. Amíg le nem érettségizem, ideiglenesen engedik, hogy a fiúkkal dolgozzam, de ha megbukom azért, mert dolgozom, nem engednek tovább. Szerintem fair ajánlat, és mivel úgy is külön tanárom lesz, semmi osztálytárssal, nem fognak zavarni a felesleges közbevetések, így tudtam, hogy nem fogok megbukni. Ugrándozva mentem a szobámba, hogy lefürödjek és lefeküdjek aludni.

9. fejezet - Secret

Sziasztok!
Ha ti is írtok történeteket, tudjátok, hogy mennyire vágyok a visszaigazolásra... Nagyon hálás vagyok a kommentekért!!!
Anyway! Itt a következő fejezet! Hope u like it!
Üdv: Leah


U.I.: Kaptam egy díjat, és szeretném megköszönni! Cuki vagy Lindsie!

9. fejezet - Secret

   Reggel a napsütés majd ki égette a szememet. Sosem értettem, hogy a fiúk miért nem képesek felszerelni egy sötétítő függönyt.. Nekem redőnyöm van, ami akkor is vaksötétet varázsol, mikor odakint hét ágra süt a nap. Liam karjai még mindig vaspántként fonták körbe a derekamat. Direkt nem vigyáztam semmire sem, amikor szembefordultam vele. Ide-oda dobáltam magamat, míg végre elértem a célul kitűzött pozíciót.
   - Jó reggelt! - vigyorogtam a képébe, mikor apró résznyire nyitotta a szemeit. Válaszul csak morgott valamit. De gondolom az agya felfogta, hogy mi a helyzet, mert rémülten nyitotta ki a szemét.
   - Mit keresel te itt? Nem ittam annyit, hogy kiesett volna az a rész! Emlékszem, hogy egyedül feküdtem be az ágyamba! - Komolyan vissza kellett fognom a nevetésemet az arckifejezése láttán.
   - Igen. Egyedül feküdtél le az ágyadra, míg én fürödtem. De bealudtál, és én nem tudom, hogy hol a vendégszoba. Megpróbáltalak felkelteni, de plüss mackónak néztél, és nem engedtél el. - Szavaim hallatán a kezei hipersebességgel tűntek el a derekamról. Kicsit bántam, mert így hidegebb lett...
   - Bocsi! - Sütötte le a szemeit Liam.
   - Semmi baj. - Vigyorogtam rá. Kimásztam az ágyból és a mosdóban megmostam az arcomat. A polcokon csak egy elektromos fogkefét találtam, ami villogott is, ha az ember bekapcsolja... Öh.. oké? A fogmosásról lemondva visszamentem a szobába és átadtam a fürdőt Liamnek. Gondolkodtam, hogy visszaveszem valamelyik cuccomat, amit tegnap viseltem, de fintorba szaladt az arcom. Sosem szerettem ugyan azt a ruhát kétszer felvenni. Mocskosnak éreztem tőle magam... Inkább lementem a földszintre, hogy egyek valamit. Meg hogy igyak... Az alkohol vizet von el a szervezettől, és én mindig majd szomjan halok, amikor egy party után felkelek. A fejem szerencsére nem fájt.
   A konyhában Louis és Zayn reggelizett, mikor beléptem.
   - Jó reggelt, fiúkák! - A hűtő előtt teremtem és valami ehető után kutattam.
   - Jól sikerült az este? - húzogatta a szemöldökét Louis, mikor csatlakoztam hozzájuk az ebédlőasztalnál. Semmi kedvem nem volt rántottát csinálni, úgyhogy csak pirítósra szorítkoztam. Elvégre én csak vendég vagyok itt!
   - Nem Louis. Liam bealudt, mielőtt bármit kérhettem volna tőle, úgyhogy az ő cuccait vettem fel. Téged is felkeltettelek volna, de a horkolásodat még a nagyapám is megirigyelné. - A szavaimra Louis hatalmas szemeket eresztett.
   - Tényleg horkolok?! - Szegény gyerek a sírás határán egyensúlyozott. Nem viccelünk meg másnapos embereket...
   - Jesszusom, dehogy is! Csak vicceltem Lou cica. - A másnapos fejével lenyugodott és visszatemetkezett a müzlijébe.
   Reggeli után visszamásztam az emeletre. Harrynek, Niallnak és Liamnek színét sem láttuk reggelinél, de szerintem még az igazak álmát alusszák, kivéve Liamet.
   A fájdalom visszatért a bal csuklómba, így próbáltam elmulasztani a csuklóm dörzsölgetésével. Sosem sikerült, de ez már reflex marad. Liam szobájába belépve a szekrénye előtt állt egy szál melegítőben. Basszus az a kocka has!
   - Negyed órája próbálod eldönteni, hogy mit vegyél fel? - Ha zavarba jövünk, tereljük a figyelmet.
   - Felvetted a kedvenc pólómat. - Mutatott felém. Még mindig csak egy szál pólóban meg alsónadrágban voltam. Megfogtam a póló alját és kifeszítettem.
   - Visszaadjam?
   - Nem kell. De így muszáj előásnom egy másik sapkát. - Liam féloldalas mosollyal felmutatta a színben passzoló sapkát, majd egy másik szekrény elé állt és kinyitotta. Odaosontam mögé és meglepődve vettem észre, hogy egy polcnyi sapka sorakozott benne.
   - Hű! Nekem kettő van, de úgy látom te igazi gyűjtő vagy... - Liam kivett egy batmaneset, és egy passzoló pólóval már el is fedte a felsőtestét. Kár.
   Míg öltözködött (vagy 5 batmanes pólóból kellett egyet kiválasztania), az ablakhoz mentem és kinéztem rajta. Imádok kinézni az ablakokon. Még akkor is, ha semmi izgi nincs odakint. A csuklómat dörzsöltem és elbambultam. Néha jobb, mint az alvás...
   Liam mögém lépett és hátulról megölelt. Én elléptem tőle, de nem néztem rá.
   - Ezt ne... - Halkan mondtam, de közben a padlót néztem.
   - Oké... - Felelt csöndesen és az asztalhoz ült egy forgószékre. Idegesen nyomogatta a gombokat, hogy életre keljen a laptopja.
   Oda mentem mögé és a nyaka köré fontam a karjaimat.
   - Én is szeretném, nehogy azt hidd, hogy nem. - Csak suttogtam.
   Megfordult a székkel, elkaszálva a lábaimat, és az ölébe huppantam.
   - Akkor adj esélyt. - Fürkészte az arcomat, de csak egy zárkózott arckifejezést látott. Nem érti. Annyira nem érti.
   - Haza viszel? - Felálltam és a táskámat a vállamra kaptam. Már normális hangnemre váltottam, és akaratlanul a csuklómat kezdtem dörzsölni. Fájdalomcsillapító után kutattam a táskámba, de nem találtam. Hisztérikusan borítottam ki a tartalmát, hogy minden egyes négyzetcentiméterét átkutassam.
   - Mit keresel? - guggolt le mellém Liam.
   - Fáj a csuklóm. Kell a gyógyszer. - Szűrtem a fogaim között. Ideges voltam, hogy otthon hagytam a tablettákat.
   Idegesen rázogattam a cuccaimat és a táskát is. Tudtam, hogy nincs benne az, amit keresek, de a remény hal meg utoljára...
   Liam finoman megfogta a csuklóimat, hogy álljak le. Ránéztem, de csak értetlenséget láttam.
   - Engedj el. - Rávicsorítottam és a fogaim között szűrtem a szavakat. - Nem vagyok drogos, csak kell a fájdalom csillapítóm.
   - Itt is van fájdalom csillapító. - Olyan egyszerűen mondta.
   - Inkább csak vigyél haza. - Begyömöszöltem a cuccailmat a táskába. Liam még mindig értetlenül állt a dolgok előtt. Nem most fogok nekiállni magyarázkodni, arra nem számíthat.
   Liam felállt mellőlem és felém nyújtott egy melegítő nadrágot. Beleugráltam magamat és megkötöttem a madzagját, hogy ne essen le rólam... Sablonosan elköszöntem a két másnapos sráctól (a másik kettő még aludt), és Liam hazafuvarozott.
   - Ha bejössz, vissza tudom adni a cuccaidat. - Fordultam felé a néma út után. Kihúzta a slusszkulcsot az indítóból és kiszállt a kocsiból. Nyitva hagytam magam után a bejárati ajtót és felfutottam az emeletre. Liam majd feltalálja magát.
   Berontottam a fürdőszobámba, és először a fájdalom csillapítót vettem be. Csak utána kezdtem bedobálni a cuccaimat a mosógépbe. Beraktam mellé mást is, hogy ne feleslegesen menjen le a program. Utána a szobámban felvettem egy farmert és egy supermanes pólót. Liam cuccait összehajtogattam és lementem az emeletre.
   - Köszi a ruhákat. - Leraktam a kanapéra Liam mellé a ruhadarabokat és a padlót kezdtem fixírozni, miközben a csuklómat dörzsölgettem. Mikor hat már az a rohadt gyógyszer?
   - Kérsz valamit inni? - Kérdeztem megunva a csöndet.
   - Amit én szeretnék, az csak válasz. - Gondolom Liam engem nézett, de nekem még mindig érdekesebbnek tűnt a padló.
   - Akkor kérdezz csak. Ha annyira akarod tudni az igazságot, akkor kérdezz. - Duzzogva levetettem magamat a kanapéra és dacosan szembe néztem Liammel.
   - Miért fáj a csuklód? - Egyszerű kérdés.
   - Mert vihar lesz este. - Egyszerű válasz. Persze neki nem tetszett.
   - Miért borultál ki annyira, hogy nem találtad a fájdalomcsillapítódat? - Ez már nehezebb kérdés. De azért megválaszolom neki. Max elfut majd.
   - Mert utálom, ha fáj a csuklóm. - Beszéd közben elkezdtem babrálni egy díszpárna rojtját.
   - Miért fáj a csuklód? - Liam lágyabb hangra váltott. Közelebb hajolt, és meg akart érinteni, de végül nem tette és visszahúzta a kezét. Gondolom eszébe jutott, hogy hogyan reagáltam amikor a szobájának a padlóján csinálta ugyan ezt.
   Ránéztem. Kíváncsiság csillogott a szemeiben és törődés.
   - Mert eltörtem 14 évesen. - Miért döntöttél úgy, hogy elmondod neki Leah?
   - Minden szót harapófogóval kell kihúzni belőled? - Túrt idegesen Liam a hajába.
   Liamről inkább a csuklómra fordítottam a tekintetemet. Így könnyebb beszélni...
   - Tudod, hogy mikor lesz valakinek orsós törése? - Fel sem néztem, hogy megkapjam a választ. Az emberek általában nem tudják. - Amikor hátracsavarják a kezedet, hogy térdre kényszerítsenek, nyomást fejtenek ki a csontjaidra. Ha megmozdulsz, eltöröd a saját csuklódat. - Szinte el is felejtem, hogy Liam is itt van. Csak mondom és nem vág közbe. A lélegzetét is visszafolytja? - Egyszer találkoztam egy szociopatával. A találkozás vége az lett, hogy a csuklóm eltört, ő pedig holtan hevert valahol...
   Felnéztem és félrebillentett fejjel néztem Liamre. Olyanok a szemei, mint egy kiskutyának. Az embernek nincs mersze egy kiskutyát bántani. Bűntudatnak kéne mardosnia, hogy megrontottam az elméjét egy ilyen információval. Ugyan már! 18 éves. Fog még ennél rosszabbal is találkozni!
   - Te... khm... te...? - Ha azt mondom, hogy Liam kicsit zavarban volt....
   - Hogy én öltem-e meg? - Muszáj volt kuncognom. - Nem. Nem emlékszem minden részletre. Csak a fájdalmasokra... - Kicsit a távolba meredtem, majd megráztam a fejemet. - Szerinted egy olyan jó csaj, mint én, miért végzi az internet mögött? - Gúnyos volt a hangom, de nem akartam tenni ellene. - A pszichiáterek antiszociálisnak tituláltak. Az emlékek posztraumás stresszt váltottak ki. Ez áll a jelentésben. A szüleim megrémültek az eseményektől, és teljesen a munkába temetkeztek. Én egyedül maradtam, és nem foglakoztak velem. Azt mondtam, hogy jól vagyok. Elhitték. Társaságra vágytam, de a történtek után nem volt túl sok... gusztusom emberek közé menni. Néha előjönnek az emlékek - megdörzsöltem a csuklómat -, néha viszont már-már elfelejtem a történteket. Ekkor tudok kimenni bulizni. Kiereszteni a gőzt.
   Liam csak nézett. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mit gondolhat. Már vártam a pillanatot, amikor sikítva rohan ki az ajtón...

8. fejezet - Buli

Sziasztok!
Hű! Túlléptük az 1000ret... *-* Kommenteljetek minél többen! LÉGYSZI'!
Üdv: Leah

8. fejezet - Buli

   Üres folyosókon kószáltunk és tudtam, hogy az egész koncertet a színpad mögött fogom tölteni a zenéjükre táncolva, de nem rontottam el a mókát ezzel a vallomással. Még a kezemet sem húztam el, pedig általában nem bírom az ilyen heves gesztusokat. Menet közben Liam a saját kártyájával nyitogatta az ajtókat, hol a mosdót, hol egy konyhát, és végül megmutatott egy kijáratot is. Szerintem sétálgattunk már egy fél órája, mikor elértünk a csarnok legmesszebbi pontjához: a lelátók tetején álldogáltunk. Hatalmas kivetítők voltak a színpad két oldalán, meg fölötte is, de még nem üzemelték be őket. A rajongókat majd csak kezdés előtt nem sokkal fogják beengedni...

   - Telt házas koncert lesz, megint. - Mondta Liam és leült az egyik műanyag székre. Én csak nekidőltem az előző sor egyik háttámlájának. Így nem láttam a színpadot, de jelenleg semmi érdekes nem volt rajta.

   - Eléggé nagy rajongónak kell lenni ahhoz, hogy az ide szóló jegyek is elfogyjanak. - Jegyeztem körülnézve.

    - Nekünk vannak a legjobb rajongóin. - Vigyorgott Liam.

   - Liam! - Kiabált odalent valaki a színpadon. Hátra néztem és Niall-t pillantottam meg, ahogy a lelátón kutat életjel után. - Interview! - kiáltotta újra, bár nem hiszem, hogy látott volna minket. Visszanéztem Liamre, aki nem sok kedvvel felállt, és elindult a lépcsők irányába. Követtem, mert nem akartam itt maradni egyedül.

   - Teljesen elfelejtettem. - Morogta az orra alatt, míg tartotta nekem a lépcsőház ajtaját. Cuki volt, ahogy előre engedett. Felfelé jövet már eszembe jutott, hogy ezen a korláton lehetne csúszkálni is... Rövidek a korlátok, de mégiscsak jobb, mint folyton gyalogolni.

   Rávigyorogtam Liamre majd lecsúsztam a korláton. Vihogva értem földet a két lábamon, és megfordultam.

   - Nem csúszhatok le. A stylist kinyírna, ha tönkretenném a nadrágot! - Rázta a fejét Liam.

   - Ugyan már! Ne légy beszari Payne! Különben is: már letöröltem a koszt előtted! - A szemöldökömet húzogattam, majd keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt. Liam még habozott egy pillanatig, majd lecsúszott elém érkezve. Elvigyorodtam és nekilódultam a hátralévő táv megtételének. A fordulókba szinte egyszerre érkeztünk le, mert Liam nem várta meg, míg leértem, hanem rögtön utánam csúszott. Így kialakult egy kis verseny, hogy ki ér le hamarabb. Röhögve előzgettük egymást, míg az aljához nem értünk. Egy-két takarító furcsán nézett ránk, de nem fordítottunk erre túl sok figyelmet. Amikor először találkoztunk egy emberrel úgy félúton, bent ragadt a nevetés. Majd egymásra néztünk és újra kitört belőlünk. Meglöktem Liam vállát, majd a korláton lecsúszva előnyre tettem szert. Már csak egy forduló volt hátra, mikor Liam megelőzött. Nevetve ért földet és mikor megfordult, pont akkor értem földet én is. Annyira nevettünk, hogy egymásba kapaszkodva össze-vissza dülöngéltünk.

   - Liam! - kiáltotta Harry, aki pont a lépcsőház ajtajában állt. - Interview! Most!

   Liam rám nézett. A szeme még mindig csillogott a nevetéstől, én pedig vigyorogva néztem vissza rá. Elengedte a derekamat, amit eddig kapaszkodás céljából tartott, majd Harry után eredt. Jobbnak láttam nem rögtön utána menni, mert nem akartam hogy a riporter esetleg meglásson és félreértések szülessenek... Bár igazán jól esett volna, ha igaz lenne, de a pletykákat nem szeretem. Öt percet végigszámolva a légzésem lelassult, és úgy éreztem, hogy a nevetéstől kipirult arcom is visszanyerte eredeti színét. Kinyitottam a lépcsőház ajtaját, hogy körbekémleljek. Tiszta volt a levegő, így visszaindultam az öltöző felé. Út közben találtam egy mosdót is, ahol gyorsan leellenőriztem a sminkemet. A lányok igazán remek munkát végeztek, mert nem folyt el semmi, és ugyan olyan tökéletesen festett, mint amikor kiléptünk az ajtón. Megigazítottam a sapkámat és már mentem is tovább.
   Az öltöző ajtaja nyitva volt, így egy pillanatra láthattam, hogy a helyiség átmenetileg interview szobává vált. Az ajtóban egy kamerát állítottak fel, ami mögött egy operatőr volt. A fiúk azokon a székeken ültek, amikben a sminkjüket is megkapták. Amint megpillantottam a helyzetet, rögtön vissza is ugrottam az ajtóból. Senki nem láthatott meg. Leah a ninja!

   A szívverésem ismét az egekbe szökött a hirtelen pillanattól, de a falhoz lapulva szépen lassan lecsillapult. A szobában a riporter semmit mondó kérdéseket tett fel, valamint rajongói kérdéseket is. A sokadik unalmas kérdésnél feladtam és csokiautomata után kutatva elindultam a folyosón. Nem haladtam el a nyitott ajtó előtt, inkább tettem egy kerülő utat. Végül Megtaláltam a keresett gépet egy szabadba nyíló ajtó mellett. Kintről sikítás és nagy hangzavar szűrődött be. Az ég már elkezdett szürkülni, a kapukat pedig megnyitották. Megszereztem a kedvenc M&M's-emet és kikukucskáltam az ajtón. Végeláthatatlan sorok kígyóztak a kapuk előtt és villogós cuccokat áruló emberek mászkáltak a sorok között. Az ajtótól nem messze kocsik sorakoztak, amit kordon kerített el a rajongókat távol tartva. Vakuk villantak felém, de én már nem voltam az ajtóban. Visszafelé sétáltam és közben kinyitottam a csomagot. Pár drazsét rágcsálva fordultam be a sarkon és kis híján beleütköztem a kamerát cipelő pasasba. Elnézést kérve tovább ment, én pedig a falhoz lapultam, míg a hangtechnikusuk meg a riporter is elhaladtak. Az utóbbi érdeklődve nézett végig rajtam és a szerelésemen. Majdnem kibukott belőlem, hogy nem direkt öltöztem össze Liammel, de eszembe jutott, hogy rajongónak is nézhet. Így befogtam a számat és reménykedtem, hogy olyan rajongónak néz, akinek az apukája itt dolgozik, és kikönyörögtem, hogy vigyen magával a munkahelyére, közben pedig a kedvenc bandatagom öltözékét másoltam. A sarok mögött eltűnve én is lemásztam a falról és folytattam utamat. Olyan érzésem volt, mintha figyeltek volna, de a folyosón végignézve senki nem volt közel s távol. Az ajtóhoz érve ismét nyitva állt, de már a fiúk hangja szűrődött ki onnan.
   Még be sem léptem az ajtón, Liam meg megölelt... Öh, oké...

    - M&M's! - Kiáltott fel Niall, amint megpillantotta meg a kezemben a csomagot. A fele már elfogyott, mire ide értem.

  - Kértek? - Feléjük nyújtottam a csomagot és pikk-pakk kiürült. Fintorogva gyűrtem egy közeli szemetesbe az üres zacskót.

   - 20 perc kezdésig! - jelent meg az ajtóban egy nagy fülhallgatós emberke, majd el is tűnt. A fiúk egymásra néztek, majd összeborultak. Tiszta cukik voltak, ahogy felkészültek a fellépésre. Én inkább csendben meghúzódtam az ajtó melletti sarokban. Mikor végeztek egy csatakiáltással a színpad felé vették az irányt. Liam mosolyogva engedett maga elé. Megint. Út közben egyre jobban fokozódott a rajongóik kiabálása.
   A színpad mögé érve mindenki kapott egy mikrofont, a fülükbe pedig bekerült az a készülék, amin keresztül saját magukat hallhatták.
   - Hajrá! - kiabáltam oda nekik, mert máshogy nem igazán lehetett hallani a másik szavát. Szerintem nem hallották, mert nem reagáltak semmit sem. Mindegyikük arcán komoly koncentrálás látszott. Nahát, mindenki lámpalázas lenne?
   Kiugráltak a színpadra, így lerázva magukról az eddigi feszültséget és köszöntötték a közönséget. Fogalmam sincs, hogy hogy csinálták, de a rajongók még hangosabban sikítoztak.
   Egyik szám követte a másikat, két szám között pedig volt, mikor egymást ugratták vagy a közönséget szórakoztatták. Végül a koncert végén a közönség még egy dalt követelt, miután a fiúk elköszöntek, de nem kapták meg. A színpad fényei kialudtak, a fiúk meg őrülten viselkedve rohangáltak a színpad mögött. Gondolom még mindig az adrenalin pezsgett a vérükben... A mikrofonokat és a mikroportokat nagy nehezen leszedték, azaz lekönyörögték róluk. Engem Zayn, majd is Liam felkapott, hogy pörögjön velem egyet. Mikor Louis tárta szét felém a karját, már a fejemet fogtam a szédüléstől, és nem voltam hajlandó elengedni a legközelebb álló biztos tárgyat: Liam ingét.
   - Gyerünk! Jön az afterparty! - kiabálta Harry és Niall-lal versenyt futottak az öltözőig. Liam átfogta a derekamat, mert mikor elengedtem, és én is az öltöző felé vettem volna az irányt, a falnak estem a nagy szédülésemben. Hálás voltam neki, amiért segít, de emlékeztettem, hogy miatta szédülök ennyire. Az öltözőbe lépve a négy fiú már átöltözött, én pedig már biztosan álltam a lábamon, így Liam is gyorsan lecserélte a fellépő ruháját. Az ajtóban megjelent egy biztonsági őr, aki úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki egy titkos ügynökös filmből... Kivezetett minket a kocsihoz, amit a rajongók fogtak közre, és betartva a második szabályt, végig Liam kezét szorongattam, hogy ne vesszek el a tömegben. Mikor egy lelkes rajongó valahogy bekerült a védő gyűrűbe megállt bennem az ütő. Megragadta Harry pólóját és két pasasnak kellett lefejtenie a kezeit szegény srácról. A póló csodák csodájára megúszta szakadás nélkül.
   A kocsiba szinte beestünk, annyira nyomott a tömeg, de hálát adtam az égnek, hogy nem kell tovább elviselnem a sikítozó tömeget.
  - Leah. Azt mondtad, hogy voltál már bulizni ezelőtt. - Zayn komoly hangnemben kezdett el beszélni, miután mindenki bekapcsolta a biztonsági övét.
   - Naná. Nem vagyok én apáca! - Értetlenkedés ült ki az arcomra.
   - Csak hogy tudd, nem vagyunk normálisak! - tört ki Louisból, és mivel már nem ő ült a volánnál, hanem az egyik biztonsági ember, hátra fordulva pacsikat osztogatott a bandának.
    - Ismered a mondást, hogy "Ami Vegas-ban történik, az Vegasban is marad!"? - kérdezte Harry.
   - Aha... - Nem értettem, hogy hogy jön ez most ide. Mi éppen Londonban vagyunk, nem a sivatag közepén...
   - Nálunk az a mondás járja, hogy ami a One Direction-on belül történik, az ott is marad. - Világosított fel nagy vigyorral Niall.
   - Hát erre azt mondanám, hogy fújj, de ti tudjátok! - néztem ki az ablakon.
   Persze kirobbant a nevetés, én pedig csatlakoztam hozzá. Valamilyen klubba vitt minket az utunk, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Otthon írtam egy üzenetet, amit kiraktam a hűtőre, hogy ma nagyon későn megyek, így nem aggódtak értem. A fiúkkal érkeztem, a fiúkkal is fogok távozni... Vagyis ez a terv.
   A kidobó ember meg sem állított minket, egyből beengedett minket az ajtón. Még a személyiket sem ellenőrizte. A sor az utca sarkáig kígyózott, de nem mutatták jelét annak, hogy bánják a tolakodást.
   - És ha még nem múltam el 18? - kérdeztem Liamhez fordulva, aki a legközelebb állt hozzám.
   - Akkor nem szolgálnak ki. - Vigyorgott rám.
   - Induljon a buli! - kiabálta Louis és a csapat először egy asztalhoz lett kísérve, de utána rögtön eltűnt három innivalót rendelni.
   - Meg sem kérdezték, hogy mit kérek! - Néztem Zayn, Louis és Harry után.
   - Nyugi! - Liam a fülemhez hajolva beszélt, mert a zenétől máshogy nem igazán lehetett volna. - Az első kör mindig csak kóla. Utána jönnek majd az alkoholosak.
   Nem tehettem róla, de libabőrös lett a tarkómon a bőr. Ki akart rázni a hideg, olyan jólesően, de megfeszítettem magamat. Felkaptam a sapkát a fejemről, mert idebent beleizzadtam volna. A tömegtől is, és nem gondoltam, hogy tánc nélkül távoznék innen. A kezemmel kicsit összeborzoltam a hajamat, így véget vetettem a lapultságának, amit a sapka okozott.
   A fiúk visszaérkeztek egy tálca piával és egy szerkentyűvel, amivel a pincért lehetett hívni, ha kérünk valamit.
   Leültünk a V.I.P. kis boxunkba, amiben kanapék voltak u alakban elrendezve. Csak üvöltve értettük egymás beszédét, de akkor is csak úgy tűnt, mintha suttognánk.
   - Oké, Leah! - Csapta össze a kezeit Louis. - Mit szeretsz inni?
   - Tequilát! - Vágtam rá gondolkodás nélkül.
   - Fújj! - Ennyi volt Zayn és Naill reakciója.
   - És mennyit tudsz meginni belőle egyszerre? - húzogatta a szemöldökét Harry.
   - Ezt vegyem kihívásnak? - dőltem előre ültemben.
   A fiúk elkezdtek 'Húúú'-zni, én pedig vigyorogva néztem farkasszemet Harryvel. Kacsintott egyet és rácsapott a pincérhívó gombra.
   Miután megérkezett fejenként 5 tequila Harry és az én részemre, mivel szemben ültünk egymással szépen elosztottuk az adagot. A fiúk felváltva szurkoltak nekem és Harrynek. A citrommal benedvesítettem a kézfejemet, rászórtam az adagsót, amit kis zacskóban mellékeltek. Nagyon eszes. Zayn háromig számolt, mi meg lehúztuk az elsőt. Só, pia, citrom. Imádom. A második után tudtam, hogyha sétálni kezdek már nem érzem szilárdnak a talajt, de lehúztam a harmadikat is. A citromot teljesen kiszívtam, a héját meg visszadobtam a kistányérra. A negyedik után Harryből kitört a köhögést, Niall meg röhögve veregette a hátát. Vele nevettem, mert már semmi nem tudta volna elrontani a kedvemet. Harry fegyverszünetet rendelt el, Liam pedig megitta az utolsó tequilámat.
   - Héé! - vágtam ál-durcis képet.
  - Gyere, kárpótollak! - húzott fel a kanapéról és a táncparkettre vezetett. Igazából csak követtem a kezemet, amit maga után húzott. A parketten rengeteg ember vonaglott egyszerre a zene ritmusára. Nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hogy hírességek is itt töltik az estélyüket. A DJ váltott és a Moves Like Jagger kezdett el pörögni. Liam rám vigyorgott, majd elkezdtünk táncolni. Néha megforgatott, de legtöbbször inkább egymástól pár centire mozgott a testünk. Nem bírtam megállni, hogy ne kezdjem el énekelni a szöveget, Liam pedig követte a példámat. Közben volt, amikor hülye figurákat is bevetettünk, amik a klipben is vannak. Szigorúan csak akkor, amikor Adam az 'I've got the moves like Jagger!' részt énekelte. Még végigtáncoltunk 3 dalt, de utána muszáj volt innom valamit, mert kiszáradt a szám. Elmutogattam Liamnek a problémámat, ő pedig bólogatva követett. Visszatérve a boxhoz csak Louist és Niallt találtuk ott, akik éppen ettek.
   - Itt lehet kaját is rendelni? - Komolyan meglepődtem.
  - Szerinted miért jöttünk ide? - kérdezte két harapás között Niall. Én csak a fejemet csóváltam és megnyomtam a pincér hívót. Kértem magamnak valami alkoholmenteset, utána Liam is rendelt magának valamit. Nem igazán figyeltem, mert Louis tányérjáról próbáltam elemelni valami guszta falatot. Próbált a villájával harcolni ellenem, de ügyesebb voltam és sikerült az akcióm. Le akartam huppanni, de Liam ült pont mögöttem, így az ölében kötöttem ki.
   - Upsz! Bocsi! - vörösödtem el, és próbáltam nem fészkelődni az ölében, de mikor álltam volna fel, megfogta a derekamat és visszahúzott. Mondanom se kell, ettől még jobban vörös lett a fejem. Még szerencse, hogy csak hangulatvilágítás volt.
   - Nem zavarsz. - Vigyorgott Liam.
   A pincér meghozta, amit rendeltünk, és Harry és Zayn is visszataláltak az asztalhoz. Nem tagadhatom, hogy nem voltak már egy kicsit spicces állapotban... Liam ölében szürcsölgetve ittam az alkohol mentes itókámat és úgy hallgattam a fiúkat. Vicces sztorikat kezdtek el mesélni az afterpartykról, én is bele-beleszóltam a beszélgetésbe néha, de érdeklődve hallgattam is, amit mondanak. Közben a pincér elég sűrűn megfordult nálunk. Voltak koktélok, rövidek meg néha valami, ami felszívta az alkoholt. Persze a végtelenségig nem lehetett felitatni az alkoholt a gyomrunkban, így mikor Harry a fejébe vette, hogy meztelenre vetkőzik, és elkezdte a sztriptíz mutatványát, a fiúk elérkezettnek látták az idejét, hogy haza induljunk. Zayn és Louis Harryt két karját átdobták a nyakukon és segítettek neki kimenni a kocsihoz. Igazából tudott járni a saját lábán is, de így legalább le tudták fogni a kezét... Niall és Liam az én két oldalamon volt. Liam a derekamat ölelte körbe, Niall-lal pedig karöltve sétáltunk. Egy biztonsági őr, akit észre sem vettem egész végig, míg bent voltunk, hazafuvarozott minket a fiúk házához. Semmi kedvem nem volt hazamenni egyedül, hogy utána ne láthassam másnaposan a fiúkat, ezért kiszálltam velük a kocsiból.
   - Van egy szabad ágyatok? - Rá vigyorogtam Niall-re és Liamre, ők pedig serényen bólogatva követték Zayn, Louis és Harry párosát. Harry-t ágyba dugták utána pedig a saját szobáikba támolyogtak. Én nem voltam annyira részeg, mint Harry, bár ezen nem lepődök meg. Nem ittam semmi olyat, amitől ennyire kikészültem volna. Az emeleti folyosón álltunk és úgy volt, hogy Liam és Niall megmutatják a vendég szobát, de Niall eltűnt én pedig kettesben maradtam Liammel. Minden apróságon elkezdtünk vihogni, de ezt írhattuk a fáradtság számlájára is, nem feltétlenül az alkoholéra. Egész este Liam mellettem volt, így láttam, hogy mit iszik. Abban sem volt több alkohol, mint egy almalében. Mondtam én, hogy nem kell nekem feltétlen alkohol, hogy jól érezzem magamat!
   - Itt az én szobám! - Nyitott be Liam egy ajtón, a kezével pedig még mindig a derekamat fogta.
  - Hű! Enyém a megtiszteltetés, de engem a vendégszoba érdekel! - Vihogtam a számra tapasztva a kezemet. Valahol sejtettem, hogy a banda tagjait most egy atombomba sem tudná felkelteni, dehát megszokás, hogy alvó emberekkel tele lévő házban nem hangoskodunk.
   - Itt is aludhatsz, ha gondolod! - Vigyorgott 1000 Wattosan Liam.
   - Ott még nem tartunk, szépfiú! - Vigyorogtam vissza.
   Liam kinyitotta az ajtót a szobájában, ami a fürdőbe vezetett.
   - Viszont csak ezt a fürdőt használhatod. A vendégszobában nincsen, és nem hiszem, hogy be akarnál menni a többiekhez. - Liam felkapcsolta a villanyt, és így megnézhettem a praktikus elrendezésű kis fürdőszobát zuhanykabinnal, WC-vel és mosdókagylóval. A polcokon sorakoztak a tisztálkodási és szépészeti eszközök és termékek. Rámutatott egy piros törölközőre, mondván, hogy azt használhatom, majd kifordult, és becsukta maga után az ajtót. Ráfordítottam a kulcsot, biztos, ami biztos alapon és ledobáltam magamról a cuccaimat. Mindig is imádtam azt, ahogy a víz a bőrömmel érintkezett, de most csak gyorsan letusoltam és lemostam a sminkemet, majd a törölközőbe csavarva jutott eszembe, hogy nincsen mit felvegyek. A cuccaimat nem akartam felvenni, mert már mindegyik bűzlött, így behajtogattam őket a táskába, és kinyitottam az ajtót. Liam az ágyán szundikált, én pedig a szekrényéhez osontam lábujjhegyen. Az elején majdnem elcsúsztam a saját vizes lábnyomomon, de azért mégsem vágódtam hasra. Kihúztam az első kezembe akadó pólót, majd félve húztam ki egy fiókot. Úgy éreztem, hogy tilosban járok, és baromira nem tetszett volna, ha az én cuccaim között turkál így valaki, de mást nem nagyon tehettem. Kivettem a fiók leghátuljáról egy boxert és a fürdőbe visszamenve fel is öltöztem.
   Alap szabály, hogyha egy fiúnak a fiókjából szeretnél vadi új alsóneműt előkotorni, azt hátul kell keresned. Igazam van, mert Liam boxerének még ott fityegett az árcédula. Egy gyors rántással leszakítottam, a törölközőt felakasztottam száradni, a táskámat pedig magamhoz véve visszamentem a fiú szobájába. A táskát az ajtó mellé raktam a földre és az ajkamat rágcsáltam. Fogalmam sem volt, hogy merre találom a vendég szobát és nem akartam végignyitogatni az egész emeletet. Fáradt voltam, és aludni akartam.
   Az ágyhoz mentem, és Liamet kezdtem el bökdösni, de csak nyammogott és a másik oldalára fordult. Próbáltam felébreszteni, de nem sikerült. Francia ágya volt, és én jelenleg azon az oldalon voltam, amit Liam foglalt el. Megkerültem az ágyat, és felmásztam Liam mellé. Megint megpróbáltam felkelteni, de csak átfogta a derekamat és úgy húzott magához, mint egy játékmackót.
   - Liam eressz már el! - Próbáltam eltolni, vagy csapkodni, de mintha meg sem érezte volna. Gyúrni jár, vagy mi?
   Tíz perc felesleges erőlködés után még nehezebben tudtam nyitva tartani a szememet. Olyan volt, mintha ólomsúly nehezedett volna rá.
   Végül is... Szépen elaludtam Liam mellett.