23. fejezet - Majdnem

Sziasztok!
A suli elkezdődött! Remélem nem szakadtok meg a tanulásba, úgy mint köbö majd én fogok! :D
Oké. Mostanáig próbáltam a valóságban maradni. De most teljesen másfelé megyek. :D
Üdv: Leah

23. fejezet - Majdnem

 - Mi is megyünk! - Kiabálta fel-le ugrálva Dougie mikor beléptem a szobába.

 - Hova? - Kérdeztem kicsit megijedve a hirtelen hangerőtől.

 - A koncertünkre. - Válaszolt mosolyogva Harry.

 - Induljunk, mert elkésünk! - Nyitott be Paul a szobába.

 Mindenki szépen kisorjázott és újabb csoportokra bontva mindenki lement lifttel és elfurikáztak minket a koncert helyszínére.

 A helyszínen az elején még együtt maradtunk, mint egy nagy boldog család, de másfél órával a koncert kezdése előtt Paul mindenkit kipaterolt a fiúktól. Azt hittem, hogy maradhatok, mint előtte bármikor, de nem.

 - Leah, te is! - Mutatott rám Paul és utána az ajtóra.

 - Mi? Miért? - Esett le az állam.

 - Kifelé! - Mondta ellent mondást nem tűrő hangon.

 Liamre néztem, akit pont Sarah vett kezelésbe. Fel akart állni, de Sarah visszanyomta a székbe. Kicsinek tűnik a csaj, de ezek szerint erős lehet... Vagy csak Liam nem akarta megbántani... Engem Paul kezdett kifelé tologatni, majd becsukta maga mögött az ajtót és elé állt karba font kézzel.

 - Marha vicces vagy ebben a kidobó állásban. - Jegyeztem meg grimaszolva és Dougie után indultam, aki éppen Tommal tartott a folyosó másik végén.

 - Naaa! Mi a baj? - Kérdezte az állam alá nyúlva Dougie, mikor beértem őket. Karba font kézzel duzzogtam és elrántottam a fejemet.

 - Eddig még nem pateroltak ki... - Morogtam.

 - Ez bevett szokás. - Jegyezte meg Tom. - Nálunk sem maradhatnak bent az öltözőnkben, mikor a koncertre készülünk.

 - Jah, készülünk... - Röhögte el magát Dougie Tomra nézve, majd rám nézett. - Neeem! Tényleg készülődnek. Beénekelnek, fókuszálnak, koncentrálnak. Semmi baj nem lesz. - Rám mosolygott, majd a vállamat átölelve tovább vonszolt a színpad mögé.

 A telefonomat elővéve értesítettem a rajongókat, hogy mennyi van a koncertig, meg még írtam pár sort, és végül a duzzogásom is elszállt. Kezdem azt hinni, hogy túl gyerekes vagyok... Csak a kislányok duzzognak ennyit, mint én...

 - Tudom. - Sóhajtottam végül.
 - Mit tudsz? - Kérdezte szórakozottan Dougie már valahol a színpad mellett. Körülöttünk nagy fejhallgatós emberek tevékenykedtek. A nézőtér már 1D lázban égett.

 A koncert után Dougie és Tom más utakra tértek, Paul pedig mint egy börtön őr mindenkit visszakísért a szobájába.
 A mai nap után még mindig sajgott egy kicsit a lelkem és az űr benne egy kicsit nagyobbá vált... Az, ami akkor keletkezett, miután megláttam a holttesteket. Erről még a dokik sem tudtak. De gondolom sejtették. Nem nagyon érdekelt.
 Levettem a nadrágomat és egy szál trikóban ültem le az ágyra a laptopommal az ölemben. Bele akartam temetkezni valami leckébe, hogy átterelje az agyamat más gondolatokra...
 Történelemből valami háború volt a téma, ezért inkább átmentem a matekra. Nem kellett több agyserkentő mondat...
 Nem igazán figyeltem arra, amit olvastam... Inkább egy hajcsatot dobálgattam, ami egész nap felfogta a hajamat... Azt hiszem Sarah adta még kölcsön valamikor a nap folyamán...
 Kopogtattak az ajtómon. Tudtam, hogy Liam az. Nem tudom, hogy honnan, de tudtam. A csatot az ágyra dobva felpattantam, és ajtót nyitottam. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy csak egy trikó van rajtam, és semmi nadrág... A trikó volt akkora, hogy elment egy mini ruhának, de mégis elpirultam, mikor Liam jelentőség teljesen végigmért.
 - Nem tudtam, hogy ilyen meleg van. - Felhúzta az egyik szemöldökét és úgy mosolygott.
 - Bejössz? - Szegtem fel az államat, mintha nem lennék olyan zavarban, mint ahogy azt az arc színem bizonygatja.
 - Szerintem nem vagyok az alkalomhoz öltözve. - Folytatta tovább a célozgatást. Megforgattam a szememet és visszasétáltam az ágyamhoz. Nyitva hagytam magam mögött az ajtót, de hallottam, ahogy halkan becsukódott. Leültem az ágy szélére és tovább bűvöltem a matek leckét.
 Próbáltam, én TÉNYLEG próbáltam a laptopomra koncentrálni, de a perifériás látásomban láttam, hogy Liam odajön és leül mellém... póló nélkül.
 - Hová lett a felsőd? - Kérdeztem kicsit mocorogva.
 - Gondoltam az alkalomhoz vetkőzöm. - A hangjában még mindig ott bujkált az elfolytott kacaj.
 - Elfelejtettem, hogy nincs rajtam nadrág, oké?! Túlságosan lekötött aa... lecke... - Az egérpadon őrülten húzogattam az egeret.
 - Látnod kéne minket, mikor belefeledkezünk a zenébe... - Mondta kedvesen Liam és csókot lehelt a vállamra.
 - Mit tanulsz? - Kérdezte további csókok kíséretében. Elsöpörte a hajamat a nyakamból és ott folytatta.
 - Hagyjuk a matekot... - Csaptam össze a gépet és Liam felé fordultam. A gépem biztonságosan leért a földre anélkül, hogy csattant volna, én pedig Liam karjai közé kerültem. Az én karjaim a nyaka köré fontam és a szánk csókban találkozott. Anélkül, hogy félbeszakadt volna a csók, bemásztam az ölébe, szemben vele. Egyetlen porcikám sem tiltakozott, ahogy Liam sem adta jelét az ellenkezésnek...
 Az egyik kezét lecsúsztatta a gerincemen és a fenekem alá nyúlva húzott magához közelebb. Én az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig végig simítottam a nyakát egészen az álla vonaláig.
 - Nem kéne itt tartanunk. - Morogta rekedt hangon és a szemembe nézett.
 - Nem bizony... - Suttogtam az ajkamba harapva.
 - Nem akarom abbahagyni... - Liam szeme csillogott... ugye nem kell leírnom, hogy mitől..?
 - Én sem. - Suttogtam vissza.
 - De abba fogjuk. - Döntötte a homlokát az enyémhez. Sóhajtottam egyet és próbáltam lenyugtatni a szívverésemet. Szorosan magamhoz öleltem, de pár perc múlva Liam eltolt magától.
 - Ha arra gondolok, hogy csak egy trikó választ el... - nyögte elfúló hangon...
 - Hidd el, tudom... - Suttogtam. - Rajtad tényleg nincs póló. - Nyögtem fel néhány perc csókolózás után. Végül igazat adtam a tomboló tudatalattimnak és elszakadtam Liamtől... Liam szájától...
 - Okéé. Megyek, megfürdök. - Lassan a saját lábamra álltam.
 - Ne kínozz... - Nyögte elfúló hangon.
 Besiettem a fürdőbe és egy gyors zuhany után pizsiben tértem vissza. Liamre visszakerült a póló, de a nadrágja a széken hevert összehajtva.
 - Alszunk? - Kérdeztem ráülve a takaróra.
 - Alszunk. - Jelentette ki Liam.
 - Mikor indulunk tovább? - Kérdeztem bebújva a takaró alá, majd lekapcsoltam a villanyt.
 - Niall már elindult Dublinba, hogy minél több időt tölthessen a családjával. - Oda bújtam mellé, és ő a karjaiba zárt. - Mi csak holnap délután indulunk.
 - Megint buszozunk?
 - Nem. Holnap repülőre fogunk ülni.
 Megpuszilta a fejem búbját és mocorgott még egy kicsit, míg megtalálta a legkényelmesebb pontot. Igazából  még nem aludtam együtt túl sok fiúval. Mikor Liammel múltkor aludtam az más volt. Most kicsit... nem is tudom milyen...
 Végül Liam egyenletes szuszogása lenyugtatott. Most már nem próbáltam szabadulni. A mellkasát használtam párnának és nem féltem, hogy mi lesz ennek a következménye. Az Istenért, az előbb majdnem lefeküdtünk egymással!