13. fejezet - Csak egy nap

Sziasztok!
Végre itt vagyok és kommunikálok! :D
Tudjátok kibaszott nagy csalódás volt, hogy csak 3 ember vette a fáradtságot, hogy teljesítse a feladatot! -.-
Mi lenne, ha én is így álnék hozzá a történet íráshoz? Hogy csak 3 embernek mutatom meg? Vagy csak 3 mondatot írnék egy fejezetre? Hogy összecsapnám és teljesen érthetetlen mondatok követnék egymást???!!!!
Csalódtam bennetek.
Üdv: Leah

13. fejezet -  Csak egy nap

 Niall-t hallgattam, ahogy meséli miként járt egy plázában, amikor éppen bevásárolni volt. Már oda is testőrök kísérik. A duzzogást már teljesen el is felejtettem, és Liam ölében kuporogva hallgattam a történetet. Louis és Zayn a képernyőn harcoltak egymás ellen. Dél felé járhatott, mert Paul nemrég azzal járt itt hátul, hogy mit akarunk enni. Mindenki egyet értett valami étteremben, nekem meg teljesen mindegy volt, ha nem gyors kajáról volt szó. Mikor a busz megállt, kipattantam Liam öléből és futólépésben hagytam el a buszt. Magam mögött hallottam, ahogy a többiek lába is ütemesen veri a busz padlóját, így gyorsabbra kapcsoltam. Az étterem ajtaján berontva feltartott kezekkel jeleztem, hogy én nyertem. Niall pár pillanatra rá esett be az ajtón és a vigyorgó arcomat látva lebiggyesztette a száját.
 - Ez nem ér! Nem is szóltál, hogy versenyeztünk.
 - Légy résen! - Vigyorogtam rá, majd megvártuk, hogy a többiek is odaérjenek az étterembe. A hely egy csendes kis falatozó volt, ahol nem akadt egy rajongó sem.
 Miután mind a két busz rendesen megebédelt (desszert is volt) visszaszálltunk a buszra, mert este már fellépés lesz. Egy délutáni szieszta keretében mindenki lefeküdt aludni, én pedig csatlakoztam a körhöz. Olyan csend volt az alvó kabinban, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani... Egy csapás után már azt se.  A függönyöm el volt húzva, így nem láttam, hogy mik zajlanak odakint, de egy hirtelen villanás keretében máris ketten lettünk az én "ágyamon".
 - Én itt sem vagyok! - Tátogta Niall a függönyt egyenesre húzva, hogy ne látszódjon a mozgása.
 - Tudod ezt elég nehéz elhinni! - Préselődtem a falhoz, hogy elférjen és ne egymáson nyomorogjunk. - Mégis mit csináltál?
 A kérdésre viszont nem tudott válaszolni.
 - NIALL!!! - Hallottam Liam hangját.
 - Légyszi! - Könyörgött kiskutya szemeivel Niall. Sóhajtottam egyet és kidugtam a fejemet a függönyön annyira, hogy Niall ne látszódjon.
 - Mi az? - kérdeztem Liamtől a legálmosabb fejemet előadva.
 - Niall zoknit tömött a számba. - Morogta Liam mérgesen.
 - Attól még lehet halkabban, nem?
 A banda többi tagja is elődugta a fejét.
 - Hol van Niall? - kérdezte mindenkin végigjártatva a szemét.
 - Nem tudom. Itt nincs. - Hangzottak a válaszok. Liam rám nézett. A lebukás határán billegtem.
 - A takaróm alá nem akarsz benézni? - Fintorogtam rá, majd elhúztam a függönyt.
 Niall alig bírta visszafojtani a röhögését. Már hallottam, ahogy röhög, és most, hogy nem hallathatta a nevezését, annyira cuki volt, hogy én is majdnem elröhögtem magamat. Mind a ketten a szánkra tapasztottuk a kezeinket, hogy egy hangot se adjunk ki.
 Egy idő után lecsillapodott a vállaink rázkódása a visszafojtott nevetéstől. Kilestünk, hogy mi a helyzet, és mivel mindenkinek be volt húzva a függönye, ezért Niall-t lábbal kilöktem, és egy csattanással ért földet. Mind a kettőnkből kitört a röhögés.
 Liam függönye azonnal szétnyílt és először meglepve nézte a nevető kettősünket.
 - Teee! - Mutatott rám vádló arckifejezéssel. Ettől csak még jobban elkezdtünk röhögni Niallal.
 Egy-két megnyilvánulás érkezett a bandától félálomban, így lecsillapítottuk magunkat. Kuncogva visszahúztam a függönyömet és becsuktam a szememet. Még mindig mosolyogtam, de pár pillanat múlva valaki a vállamat rázta, hogy keljek fel. Szóval bealudtam, és elfelejtettem, hogy hol alszom, így hirtelen akartam felülni, miközben beütöttem a fejemet. A fejemet fogva hanyatlottam vissza a párnára.
 - Aú! - Nyögtem fel.
 Elhúztam a függönyöm és kicsúsztam a folyosóra. Zayn vigyorgó fejével találtam szemben magamat, amikor felegyenesedtem.
 - Először én is így jártam. - Mutatott a fejemre.
 - Srácok előre! A rajongóitok már várnak! - Paul sürgetősre fogta a figurát. Nekem a buszon kellett maradnom, hogy ne rontsak el semmit se. Kicsit fájt, de beleegyeztem, hogy majd a hátsó bejáraton megyek be. A fiúk táskákkal a vállukon indultak a busz ajtajához és egy intéssel elköszöntek még, majd az ajtó kinyílt. Egy-egy nagyobb ember kísérte őket (fejenként egy) és szépen kiszállingóztak be a hotelbe. Miután mindenki elhagyta a buszt, az ajtó vissza csukódott és a sofőr a parkolóba hajtott.
 - A lányok mindig a fiúkkal mentek eddig. - Mondta Frank a sofőr.
 - Én nem vagyok a barátnőjük, így csak rontanék a hírnevükön. - Vontam vállat, nem mintha látta volna. A laptoptáskámmal és a kisebb táskámmal együtt slisszoltam be a hátsó bejáraton. A parkolóba megérkezett a másik busz is, de senki nem szállt le róla. Londinerek pakolták a táskákat gurulós kocsikra, hogy mindenki megkapja a táskáját.
 Szóval még a banda is elől mehetett be. - Puffogtam magamban. Az egyik londinernél volt a szobám kártyája, amit duzzogva fogadtam el. Magamban mérgelődve tettem meg a szobámig vezető utat, ami legtöbb részt liftezésből állt. A liftben valami lágy zene szólt, ami inkább álmosító volt, mint sem nyugtató.
 Bár senki sem hallhatta, azért becsaptam magam mögött az ajtót. Jól esett.
 A telefonom rezgett a zsebembe, így a táskámat leraktam az ágyam mellé, a laptoptáskát pedig az ágyra. Az üzenetben az állt hogy két óra múlva kezdődik a koncert, de a fiúk már fél óra múlva indulnak a stadionba. Visszanyomtam egy 'Oké.'-t, majd a fürdőszobába mentem. Muszáj volt lefürödnöm.
 Mikor éppen egy szál törölközőben kerestem ruhát a táskámban kopogtattak.
 - Ebben jössz a koncertre? - Vigyorodott el Harry, amikor végigmérte a törölközőt.
 - Nem megyek ma. - Vontam vállat.
 - Biztos? - Kérdezte kicsit halványabb mosollyal.
 - Inkább kutatok utánatok a neten. - Kacsintottam rá, majd rácsuktam az ajtót az orrára.
 Felvettem egy kényelmesebb ruhát és a laptopommal leültem az ágyra. Utána néztem a pletykáknak és a photoshoppoknak, az újabb cikkeknek és egyéb rajongói cuccoknak.
 Észrevétlenül eltelt egy óra, és még csak meg sem éreztem. Miután pislogtam párat az órára, ami még mindig Liamé volt, és most visszavettem a csuklómra kezdtem érezni azt az egy órát. Fogtam a telefonomat és útra keltem a hotelen belül. Csak a ma estét fogjuk itt tölteni és holnap délben tovább indulunk, hogy a fiúk tudjanak pihenni kicsit.
 A hotelnek volt medencéje, de most fürödtem, így értelmetlennek láttam a fürdőzést. Egyedül meg nem lenne olyan jó móka... Kimentem a hotelből, és az első dolog amit megláttam, az egy csoportnyi lány az út másik oldalán. Nagy táblákra felírva üzenetek a fiúknak és egy csomó lány 1D-s pólót viselt. Nem bírtam megállni, hogy odamenjek hozzájuk.
 - Ugye tudjátok, hogy már az arénában vannak? - Sok lány az ablakokat nézte, és várták, hátha megpillantják az imádott bandájukat. Volt amelyik lány lila orangutánnak volt öltözve... Elég fura volt az ekkora rajongás, de én nem tehettem ellene.
 - Ezt honnan tudod? - Szegezte nekem az egyik szúrós szemeket meresztve rám.
 - 1 óra múlva kezdődik a koncert. Mégis hol lennének? - Kérdeztem vissza, majd tovább indultam. Néhány lány elfutott mellettem, majd hátra néztem és láttam, ahogy szétszéled a tömeg.
 - Micsoda erő van a birtokomban! - Suttogtam magam elé. Vissza fordultam az eredeti irányba és nem is olyan messze boltokat láttam magam előtt. Ilyen kor kíváncsi voltam, hogy meddig vannak nyitva a boltok. Nyár vége volt, augusztus és este hat körül járhatott. A nap még sütött és a hőmérséklet sem volt alacsony. Angliához képest jó idő volt. Néhány boltba betérve egyből feltűntek a 1D-s cuccok. A pénztár körül volt barikádozva velük. Mikor a harmadik boltban is ez fogadott, már az agyamra ment, és inkább nem mentem be több boltba. Liamnek a hónap végén lesz a szülinapja és körül akartam nézni, hogy találjak neki valamit. Igazából nem tudom még, hogy mit akarok neki adni, de azt tudtam, hogy valami Batman vagy valami Buzz Lightyear-osnak kell lennie... Egy órás mászkálás után csak egy Buzz Lightyear-os szandált láttam egy gyerek lábán. Nem hiszem, hogy ez megfelelő lenne Liamnek, mivel nem éppen az ő mérete volt. Egy kicsit csalódottan indultam vissza a motelbe. Az idő kezdett lehűlni, és a csuklóm is elkezdett fájni. A hotel elé érve a csuklómat dörzsölgettem és a lánytömeg a hotel előtt ismét ott volt. Mikor elhaladtam mellettük az egyik megállított.
 - Te a hotelbe mész?
 - Igen. Miért? - Kicsit távolabb húzódtam tőlük.
 - Tudod, hogy melyik az ő szobájuk?
 - Beviszel minket?
 Ezer meg egy kérdést tettek fel, de én inkább a hotel felé szaladtam. Az ajtóban elkapott egy biztonsági őr, aki egyáltalán nem volt ismerős.
 - Rajongóknak belépni tilos.
 - Itt szálltam meg, agytröszt! - Dugtam az orra alá a kártyát, amivel az ajtómat lehet kinyitni. Miután megvizsgálta a tárgyat, tovább engedett.
 Fölfelé tartva ismét csak puffogni tudtam. Nem akartam elhinni, hogy megint ez van. Senki sem akar hinni nekem. Pont, mint amikor mondtam a szüleimnek, hogy egy bácsit túl sokszor látok a környékünkön. Láttam a suli előtt, a Starbucksban, meg amikor vásároltam, akkor is. Azt mondták, hogy ez nem ad semmi aggódni való okot és ne foglalkozzak vele. Végül egyszer, amikor hazafelé tartottam a bácsi előttem termett és betuszkolt egy kocsiba.
 Szép emlék. - Fintorogtam a tükörképemre a liftben.
 Mikor kinyílt a lift ajtaja hirtelen akartam kilépni, de valaki pedig be akart szállni, így kis híján szívrohamot kaptam.
 - Á! - Sikítottam fel.
 - Jesszus, nyugi! - Válaszolt a majdnem balesetem.
 - A frászt hoztad rám. - Kapkodtam levegő után.
 - Bocsi. - Vigyorodott el a srác. 20 évesnek néztem, de én és a kor megállapításom kicsit mellé szokott menni....
 Kikerültem és a folyosón mentem tovább. A lift ajtaja becsukódott, én pedig azt hittem, hogy a srác beszállt a liftbe. Mikor az ajtómhoz értem elővettem a kártyát a zsebemből.
 - Tényleg nem akartalak megijeszteni! - Szólalt meg mellettem, nekem meg az ijedségtől ismét felugrott a pulzusom, a kártya pedig kiesett a kezemből.
 - Bazd meg! - Csúszott ki a számon. - Vagy hordj csengőt a nyakadban, vagy közlekedj hangosabban!
 - Bocsi. - Emelte maga elé a kezeit.
 Lehajoltam a kártyáért, és ránéztem.
 - Szeretnél valamit? - Kérdeztem.
 - Ki tudlak engesztelni valahogyan? - Kérdezte egy csábítónak szánt mosolyt villantva. A nyakának az egyik oldalán egy kígyós tetkó tekergőzött.
 - Igen. - Mosolyogtam vissza rá. - Tűnj el!
 Majd kinyitottam az ajtómat és bementem. Az első utam a gyógyszereimhez vezetett. A mosdóban kicsit megmostam az arcomat, megpróbálva ezzel lemosni magamról az ijedséget és a paranoiát, valamint a fel-fel villanó rém képeket. Végső lépésként leültem a laptop elé és bekapcsoltam. A twitteren éppen ment a trendelés, hogy Liam twitcamol. Hát megnyitottam én is az ablakot. Vicces volt így látni. Ment a zene és közben a rajongóival beszélgetett.
 - Hiányoljátok a banánt az arcomról? - Nevetett Liam. - Hát nincsen mostanában Spin the Harry, úgyhogy nem is lesz. - Vigyorgott. A cset olyan gyorsan mozgott, hogy én meg sem kíséreltem elolvasni az üzeneteket. A nézettség elég magas volt, így nem csodálkoztam a sok üzeneten. A legtöbbjük mondjuk csak követési kérés volt, ami elég nagy butaság volt egy twitcamon...
 - Oh, várjatok! Megjött a pizza extra sajttal! - Pattant fel Liam. Gondolom a pincér kopogott, vagy valami, én pedig jót mosolyogtam. Amikor a koncertjük után elmentünk a klubba nem is volt éhes. Vagy legalább is én nem emlékszem ilyesmire.
 Még olyan fél óráig néztem a közvetítést, de igazából nem történt semmi érdekes. Mondjuk a rajongók majd meg haltak, hogy látják élőben Liamet, amin mosolyognom kellett. Liam viszont kezdett fáradni, ami egy koncert után nem is csoda, bár mi jó pár órán keresztül buliztunk... Na mindegy. Elbúcsúzott a rajongók legnagyobb bánatára, én pedig kikapcsoltam a laptopot.
 Persze amikor a legnyugodtabb az ember, az anyatermészet akkor tudja ráhozni a legnagyobb frászt az emberre: Hatalmas dörrenés szakította ketté a sötétséget odakint.
 "Látom megérkeztetek!" írtam Liamnek. Remélem, hogy még nem feküdt le. Most nem akarok egyedül lenni. Idegen helyen, amikor odakint vihar tombol... Köszi, de neeeem!
 "Félsz a villámlástól? :D"
 Túl jól kiismert már. Nem egy vihart éltem át vele üzengetve, így nagyon is jól tudta, hogy utálom a hangját, főleg ha az ilyen hangos.
 "Átjössz? :)"
 Az üzenetben megírta még a szobája számát is. Nem válaszoltam, hanem inkább átrohantam hozzá. Gyáva nyuszi vagyok, igen, de nem érdekelt! Kopogtam az ajtaján, és mikor kinyitotta az ajtót hatalmas vigyor ült már az arcán.
 - Szia nyuszi! - Köszöntött.
 - Tudod nagyon kellemes volt a twitterről értesülni, hogy visszaértetek a koncertről. - Tettem karba a kezemet.
 - Oh, tényleg. Már tudom mit felejtettem el... - Bambult el mellettem.
 - Tudom, láttam a twitcamon. - Mentem be mellette, majd leültem a kanapéra, ahol nemrég még a twitcam folyt. A laptop most az ágyán hevert a twitter oldalán megnyitva.