11. fejezet - Liammel

Sziasztok!
Elkezdődött a vakáció, és gondolom több fejezetet vártok egy napra, de nekem még nincs vége a sulinak. Remélem azért nem köveztek meg érte. Hosszú fejezeteket szoktam hozni minőségi formába.
Na jó, nem, de jól hangzik nem? xD
Aki vállalná hogy címet ad a fejezeteimnek, az írja meg kommentbe, hogy mi legyen a fejezetek címe, mert én már esküszöm nem tudok címet adni. Néha jön magától, de most nem. :/ A legjobbat kiválasztom! :)
Love U all!
Üdv: Leah


U.I.: Oké, ezt senki nem írta, de a játék még mindig él! :)

11.fejezet - Liammel

 - És mit csináltok, ha sétálni támad kedvetek? Biciklizni, rollerezni, focizni? - Kérdeztem a fiúk kanapéján ülve. Miután az irodában végeztem Paullal, minden szerződésről másolatot kaptam, a szüleim meg visszamentek dolgozni, eltaxiztam hozzájuk. Az irodából rövidebb volt hozzájuk eljutni, én meg kihasználtam az alkalmat.
 - Úgy értem, hogy mindenhol letámadnak a rajongóitok, nem? - kérdeztem Liamet.
 Szabadnaposak voltak, ami azt jelentette, hogy Louis Eleanorral vásárolgatott valahol, a többiek meg a családjukhoz mentek. A következő turnéjukig van egy hónap szünetük, amit azzal töltenek, hogy a családjukkal és a barátaikkal legyenek. De leginkább csak energiát gyűjtenek. Liam mesélte, hogy mikor hazajöttek mindenki egyhuzamban aludt egy röpke 16 órát. Még nem szedtem ki Liamből, hogy miért maradt itt Londonban, de volt egy halvány sejtésem, hogy miattam. Viszont amikor előjött ez a sejtésem mindig próbáltam magamat jobb belátásra bírni és kijavítani magamat. Nem lehetek ennyire önző!
 - Van, amikor megteszi egy kapucni és egy napszemüveg is egy kihalt utcán. De ha olyan helyen sétálgatunk, ahol már több az ember, számíthatunk egy tömeghisztériára. Nagyon furcsa, hogy nem lehetünk olyanok, mint a normális korunkbeliek. Pedig semmi különbség nincs köztünk és köztük. - Igazából vicces volt, ahogy ültünk a kanapén. Egymás felé fordultunk. Én törökülésben, Liam pedig csak az egyik lábát húzta maga elé, a másik pedig lelógott.
 - Szerintem már gusztustalan, amit művelnek. Nagyon fel lettetek kapva, és sírva fakadnak, ha találkoznak veletek. Rosszabbak, mint az FBI. - Néztem hitetlenkedve Liamre.
 Twitteren olvastam egy két megosztást, amiben a Directionereket az FBI-hoz hasonlítják. Valahol igazuk van. Kiszagolták a srácok régi profiljait.
 - De nélkülük...
 - ... nem lennétek ott, ahol most vagytok. - Fejeztem be helyette a mondatot. - Tudom. Minden egyes interjúban elmondod. - Vigyorogtam rá.
 - Nem beszélhetnénk másról, mint a munkáról? - Kérdezte szenvedő arcot vágva.
 - Miért maradtál Londonban? - Igen. Alig vártam, hogy feltegyem ezt a kérdést. Lelkiekben ördögien dörzsölgettem a tenyereimet.
 - Mert meg akartam várni, hogy hivatalosan is szerződjetek Paullal. - Érdeklődve szemlélte a padlót beszéd közben.
 - Aha.. - Vigyorogtam rá.
 Odakint esett az eső, úgyhogy nem volt túl sok kedvem hazamenni még. Nem volt nálam esernyő, mert a Starbucksba már visszavittem azt, amit kölcsönvettem. Így tuti, hogy vizet fogok kapni míg háztól kocsiig, kocsitól házig sétálok vagy futok.
 - Szeretnéd, hogy körbevezesselek? - Állt fel a kanapéról Liam.
 Persze sejtettem, hogy témát terel, de beleegyeztem, és követtem őt. Az emeletre érve megtudtam, hogy merre van a vendégszoba, és bepillanthattam a fiúk szobájába. Bemenni nem akartam, mert én sem szerettem volna, ha engedély nélkül bemennek az enyémbe úgy, hogy ott sem vagyok. Liam szobájába viszont bementem. Amikor itt jártam legutóbb sötét volt, vagy éppen nem voltam beszámítható állapotba, így nem tudtam megnézni a személyes tárgyait. A fal mentén állt egy szekrénysor, amiben a ruhái voltak. A hasamig értek, rajtuk pedig fényképek és tárgyak hevertek. Állt még ott egy padlótól plafonig érő szekrény is az ajtaján tükörrel. Nem mondanám, hogy összevisszaság volt, de azért nem is volt túl nagy rend. Egy pár sapka itt-ott hevert. Egy külön szobában, ami a játszószoba volt, volt csocsó-asztal és egy polcnyi nerf gun... Rengeteg... Liam szobájában is voltak elvétve lövedékek. Mosolyogtam rajtuk, de nem tettem említést. Találtam 5 napszemüveget, amiket fel is próbáltam. Egy Ray Ban nagyon jól állt rajtam a tükörben, így azt nem raktam vissza.

 Miközben próbálgattam, Liam leült az asztalához és laptopozni kezdett.
 - Nem akarok bunkó lenni, de megígértem a családomnak, hogy felhívom őket. - Nézett rám kiskutya szemekkel.
 - Semmi gond, én elvagyok. - Vigyorogtam rá és a napszemüvegre mutattam az orromon. A fejem búbjára toltam a szemüveget, majd tovább haladtam az órás kupacra. Komolyan egy kupac volt, mert nem hazudok ha azt mondom, hogy 7 különböző óra volt ott. És jelenleg is volt egy Liam kezén. Hát, akinek bejön az élet... Mindig is imádtam a férfi karórákat. Nagyok és bumszlik, de engem nagyon nem érdekel. Imádtam azt a jelenetet a CSI: Miamiban, amikor Eric Calleigh kezére rakja az övét, amikor szénmonoxid mérgezést kapott, hogy tudja, hogy ott volt. Majd' el olvadtam! Végül egy feketét vettem fel a csuklómra. Lötyögött rajta és hideg volt, de működött rajta mind a 3 mutató.
 A hátam mögött megszólalt a Skyp jellegzetes hívó hangja, és én megpördültem a tengelyem körül.
 - Skypolni fogtok? - kérdeztem kicsit magasabb hangon, mint a normális. - Bocs, de akkor ki megyek!
 - Nem kell. Nem zavarsz. Úgy is be akarlak mutatni a családomnak. - Mosolygott rám Liam. Közelebb mentem Liamhez meg a laptopjához, de úgy álltam, hogy kívül essek a beépített kamera látószögén. Nem volt nehéz, mert a kép megjelent a képernyőn.
 Nem kellett sokat várni, mire a másik fél fogadta a hívást, és megjelent egy idősebb pár a képernyőn.
 - Sziasztok! - Köszönt vidáman Liam. Nagyon szeretheti a szüleit.
 - Szia! - köszöntek vissza.
 - Holnap dél felé érkezem! - Jelentett szüleinek Liam.
 - Már minden elő van készítve. A szobádból már kivittük a box zsákot. - Mondta Liam apukája.
 - A mit? - Kérdezett vissza Liam meglepődve.
 - Apád csak nagyon szeret ugratni téged. - Nyugtatta a fiát az anyukája és egy lesújtó pillantást lövellt a férje felé.
 - Szeretném bemutatni nektek a netes összekötőnket! - Jelentett be engem Liam. Felém nyújtotta a kezét, de nem akaródzott oda menni. Végül vettem egy nagy levegőt és Liam mellé álltam, és behajoltam, hogy látszódjak a kamerában.
 - Jó napot Mr. és Mrs. Payne! - Integettem, mint egy idióta. - Mától én is a fiúkkal fogok dolgozni.
 - Geoff and Karen Payne. - Mutatta be magukat Karen.
 - Leah Net vagyok. - Mosolyogtam vissza. Mégis mi bajuk lehet, ha nem az igazi nevemet tudják? Liam persze csúnyán nézett rám, de nem törődtem vele. - De nem akarok zavarni. Inkább magukra hagyom önöket! Viszlát! - Integettem a kamerába. A csuklómon ide-oda verődött az óra, így inkább hamar abbahagytam, és elindultam az ajtó felé. Még visszanéztem Liamre a vállam fölött és láttam, hogy nem tetszett neki, hogy ilyen hamar leléptem.
 Hát sajnálom, de nem szeretem nézni az olyan szülőket, akik szeretik a gyereküket. Ezzel még nem birkóztam meg lelkiekben.
 - Leah Net? Ez az igazi neve? - kérdezte Karen Liemet.
 - Furcsa egy név. - Csatlakozott Geoff is.
 - Ugye tudjátok, hogy még nem hagyta el a szobát? - kérdezte Liam kicsit idegesen.
 Én megszaporáztam a lépteimet és jól hallhatóan becsuktam az ajtót. Gondolkoztam, hogy hazamenjek-e, de az eső még mindig esett. Bementem a vendég szobába és kinéztem az ablakon. Nem kellett volna, mert az utcán éppen unatkozó paparazzik várták a pillanatot, hogy megmozduljon egy függöny. Azonnal visszarántottam a függönyt, de lehet, hogy már elkéstem.
 Lementem a földszintre, hogy megvárjam Liamet. Gondoltam, hogy nem fog órákig beszélgetni velük, de semmi sem biztos.
 Végül a nappaliban kötöttem ki. A laptopom nem volt nálam, hogy a rajongókkal foglalkozzak, így csak a telefonomat nyomkodtam. Képeket nem raktam fel a fiúk házáról, mert az illetlenség lenne, de válaszoltam egy-két tweetre, amit nekem szegeztek.
 "Dear Directioners, u r best than FBI. Can you find out who am I?"
Ezzel a tweettel és egy peace jellel befejeztem a twitterezést, pont amikor Liam ledübörgött a lépcsőn. A lépcső üreges fából van, így az is dübörög rajta, aki lábujjhegyen mászkál.
 - Bocs, hogy nem maradtam csevegni, de a boldog család képét még nem tudom elviselni. - Térdeltem fel a kanapén, hogy a háttámlára könyököljek.
 - Szerettem volna, ha egy kicsit jobban megismernek. - Jött közben a kanapé felé, én pedig fordultam vissza eredeti állás szerint. - Pault is nagyon nehezen kedvelték meg, mert nem beszélgetett velük nagyon sokat. Csak annyit tudtak róla, hogy ő a menedzserünk, és a biztonságunkért felel. - Lehuppant mellém.
 - Akkor egy hónap múlva látlak majd újra? - kérdeztem kicsit halkan.
 Liam csodálatos barna szemeiben szomorúság csillogott.
 - Igen. - Bólintott, én pedig lebiggyesztettem a számat. - De majd visszatértünk a kapcsolatunk alapjaihoz. - Mosolyodott el és meglóbálta a telefont a kezében. - Majd sms-ezünk.
 - Nem hiszem el, hogy mindenki legalább 3 órára lakik innen. - Puffogtam karba font kézzel.
 - Niall 8 órára, ha kocsival akarsz menni. - Liam megmosolyogta a durcizásomat.
 - Ha akarnám se tudnám meglátogatni egyikőtöket sem. - Mondtam.
 - Még jó, hogy a technika világában élünk. - Mondta Liam.
 - Most öt óra van. - Néztem Liam órájára a csuklómon. - Ha jól számolom, akkor holnap 9 órakor el kell indulnod. Hogy állsz a bepakolássa? - Liam csak nézett rám, mint borjú az új kapura. - Aha, szóval sehogy.
 Felálltam a kanapéról és ma már másodjára is megmásztam a lépcsőjüket.
 - Mit csinálunk? - Jött utánam Liam.
 - Bepakolunk. - Mentem be a szobájába.
 - Tényleg segíteni akarsz? - Kérdezte döbbenten.
 - Hát. Még esik az eső, a ház előtt paparazzik állnak, és én még nem akarok hazamenni. - Ültem le az ágyára. - Merre vannak a bőröndjeid vagy táskáid?
 Liam kinyitotta a legnagyobb szekrényt és az aljából elővette az említett táskákat.
 - 1 hónapra hány cuccot akarsz magaddal vinni? - álltam mellé a szekrény mellett. Liam kiszedte azokat a ruhákat, amiket magával akar vinni, és az ágyára szórta őket.
 - Hű! - Fogdostam meg a cipőit. - Irigyellek! - Imádtam a magas szárú cipőket.
 - Hányas lábad van? - kérdezte Liam, miközben egy táska tetejét próbálta becipzározni.
 - 38 és feles. De tudok hordani 40-es cipőt is. - Miután kicsodáltam magamat, bepakoltam a cipőket egy másik táskába pár sapka és pulcsi mellé. Végül 3 utazótáska lett telepakolva. Miután végeztem azzal az egy táskával, ledőltem Liam ágyára és onnan beszélgettem vele tovább.
 - Nem azt mondtad, hogy segítesz pakolni? - nézett rám Liam, de az ajkain mosoly látszott.
 - Elindítottalak a pakolás útján és egy táskát tényleg bepakoltam. - Védekeztem oldalasan fekve. Liam csak a fejét csóválta. A napszemüvegét visszaadtam még amikor azokat válogatta, de az óráját még nem.
 - Erre szükséged lesz? - lóbáltam meg a levegőben a csuklómat.
 - Azt hiszem nem. - Mosolygott rám.
 - Akkor jó. - Mondtam és a fejem alá dugtam a kezemet.
 - Ne aludj! - Szólt rám Liam, miközben az utolsó táskát cipzározta be.
 - Miért ne? - kérdeztem vissza csukot szemmel.
 - Mert akkor itt maradsz, reggel megint elutasító leszel, de amúgy sem keltenélek fel, mert cuki vagy, mikor alszol. - A beszéd végére már hallottam, hogy közelebbről jön a hangja. Kinyitottam a fél szememet, és ő ott guggolt az ágy mellett.
 - Nagyon csúnyán viselkedtem akkor, igaz? - kérdeztem becsukva a szememet, és Liam kockás felsőteste jelent meg a lelki szemeim előtt.
 - Ezt már megbeszéltük - válaszolt.
 - De akkor is szarul esett. Tudom én. - Sóhajtottam egyet, majd rávettem magamat, hogy felüljek.
 - Hazavigyelek? - kérdezte még mindig guggolva Liam.
 - Megköszönném. - Mosolyogtam rá. Nem álltam még fel, csak néztem azokat a gyönyörű szemeket. Majd megpróbáltam kibillenteni az egyensúlyából, de megkapaszkodott a kinyújtott kezemben, és inkább én kötöttem ki a földön. Persze ezen jót röhögött.
 - Most eljátszottad az esélyét, hogy visszaadjam az órádat. - Álltam fel leporolva a nadrágomat.
 - Megérte. - Kacsintott rám, mint egy csibész kisfiú.
 Maga elé engedve sétáltunk el a garázsba, hogy utána Liam hazafuvarozzon.
 - Mikor jön vissza mindenki? - kérdeztem kinézve a kocsiból.
 - Egy héttel indulás előtt mindenkinek vissza kell jönnie, hogy gyakoroljunk egy kicsit. - Válaszolt az utat nézve.
 - Akkor 3 hét múlva találkozunk! - búcsúztam a ház előtt és kipattantam a kocsiból. Ő is utánam kiabált valami köszönés félét, majd magamra maradtam 3 hétre.