4. fejezet - Igen vagy nem?

Sziasztok!
Félelmetes, hogy már 340 olvasó kattintott az oldalamra... :o Nem tudjátok elképzelni, hogy ez mennyire jó érzés nekem! A kommenteket továbbra is várom, és köszönöm a rendszeres olvasókat is! :)

Üdv: Leah

4. fejezet - Igen vagy nem?

 Ha tudni akarjátok, már két hét is eltelt, hogy L elkérte a telefonszámomat. Hétvégente is rendszeresen üzengettünk egymásnak, de én Emilyvel voltam, majd buliztam egy kicsit. A nevét még nem találtam ki. Rákerestem a legnépszerűbb nevekre Angliában, de egyik sem volt az ő neve. 1 hétbe telt, míg végigkérdezgettem az L betűs neveket. Ezután következett a ritka nevek listája. Ezeknek még nem értem a végére és még csak az Li-kezdetűek jöttek volna. Közben rájött, hogy mindig Starbucksban kötök ki suli után, így a kávézókat látogatta végig. Én nem könnyítettem meg a dolgát. Mikor nem esett az eső, nem időztem túl sokáig ott. Összesen 10 Starbucks van csak Londonban, így megvolt az ő saját elfoglaltsága is. Fogalmazhatunk úgy is, hogy feladtuk egymásnak a leckét. Sajnos már rájött, hogy mikor érnek véget az óráim, így már rögtön a kávézókból küldte nekem az üzeneteket, amikor én is a Starbucksba értem. Vicces játék volt. Olyan, mintha fogócskáznánk. Ma eső ismét elkapott, így a kabátomat a szék támlájára terítve elbújtam egy távoli sarokba, ahol nem lehet észrevenni egykönnyen az embert.

 Azért ültem oda, hogy ha esetleg rám találna, legyen időm összeszedni a cókmókom, és úgy tenni, mintha összekeverne valakivel. Nem mintha tudnám, hogy hogy néz ki.

"Muti a poharad! Lehet, hogy úgy gyorsabban megtalálnálak! ;)"

 Vigyorba futott a szám, és körbenéztem. Az eső nagyon hirtelen kezdett el esni, ezért rengetegen menekültek be ide. A kávézót még nem láttam ennyire tömöttnek, mióta a kis üzengetésünk folyik. Minden második ember a telefonjával babrált, ennek ellenére biztonságban éreztem magamat. Teljesítettem a kérését, és elküldtem a képet.

"Kapj el, ha tudsz! Mond, hogy Lucasnak hívnak! *-*"

"Nem. Jó nagyot ugrottál! :D"

 Fölpillantottam az ajtó nyílására, de csak a bátor vállalkozók távoztak. Visszanéztem a telefonom kijelzőjére. Visszapörgettem az üzenetek elejére. Eddig még senkivel nem SMS-eztem ilyen sokat. Lassan görgettem lefelé, és gondolkoztam a következő néven. Liam. Valahonnan ismerős volt a név, de nem tudtam előkaparni az agyamból, hogy honnan. Az ajkamat rágcsálva a meleg pohár köré fontam a kezeimet. A telefonom rezgése zökkentett ki elmélkedésemből, és reflex szerűen nyúltam utána. De ez nem üzenet volt, hanem hívás. A reflex túl gyorsan működött, mikor úgy döntött, hogy felveszi a telefont...

 - Hallo? - szóltam bele a telefonba.

 - Ha segítek egy kicsit, lehet, hogy gyorsabban kitalálod. - hallottam a vonal túloldaláról, hogy kuncogás bujkál a hangjában. - Ír származású a nevem.

 Annyira meglepődtem, hogy válaszolni sem voltam képes. Kellemes volt a hangja, én pedig elbambultam. Nem figyeltem, hogy a közelemben egy szék lába megcsikordul.

 - Liam vagyok. - Monda mosolyogva a velem szemben ülő srác a telefonba, de így is jól hallottam. A kapucni az arcába volt húzva, így nem nagyon tudtam kivenni az arcát. A sötétség sem segített, amit a magam védelmére pécéztem ki. Letettük a telefont, én pedig még mindig az ismeretlen ismerőst bámultam.

 - Valahogy ismerős ez a név... - Csúsztak ki a számon a szavak. Az agyam még mindig dermedten állt és nem volt hajlandó gondolkodni, hogy ilyenkor mégis mi a teendő. A szívem viszont őrült verdesésbe kezdett, ahogy az adrenalin elöntötte a keringésemet. Úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek, akit rajta kaptak, hogy édességet evett ebéd előtt.

 A srác, azaz Liam meglazította a kapucnit és egy kicsit feljebb tolta. Ha nem lettek volna ledermedve az arcizmaim is, az állam valahol a padlón koppant volna és elgurult volna.

 - Te....te.....te..... neeeeem! Te! Nem! Nem, nem, nem, nem.... - hebegtem, mint egy gyökér. Ez az Leah!

 Liam egy aggódó pillantást vetett rám. Valószínűleg megrémült, hogy mi lesz a következő lépésem.
Ezt egyikünk sem gondolta végig. Ez egy nagyon hülye játék volt.

 - Kérlek ne kiáltsd el magadat, mert akkor órákig nem szabadulok innen! - Könyörgött nekem egy kicsit rémülten körbenézve, és a kapucni visszakerült az eredeti helyére. Az esőcseppek beszínezték a szürke pulcsi vállát, és sötétebb foltokat alkottak.

 - Te tényleg az a Liam vagy? - suttogtam még mindig rémülten. Éreztem, hogy a szemeim duplájára kerekedtek és még mindig nem hittem el. Muszáj volt megcsípnem magamat. Fájt, szóval biztos, hogy nem aludtam otthon egy történelem fejezetre csorgatva a nyálam....

  - Annyira rossz lenne, ha igen? - kérdezte kicsit szomorúan.

 Lányok milliói lennének most a helyemben. Térden állva könyörögnének neki, hogy vegye őket feleségül. És ez nem vicc! Néhányuk hajszálanként tépdesnék ki szegény srác haját, mert az hozzá tartozik..... Én hülye meg azt akartam, hogy tűnjön el...

 - Nem... Én csak.... Még mindig nem hiszek a szememnek... - dadogtam el neki és idegesen a hajamba túrtam.

 - Tudod nem akarok bunkó lenni, de muszáj innen elmennünk. Nem túl biztonságos. - Pillantott rám idegesen, majd újra körbenézett. Követtem a tekintetét és megláttam két lányt pár asztallal arrébb, akik egy telefont bújtak és sűrűn pillantottak Liam felé. Bólintottam, jelezve, hogy értem mire céloz. Ha a csajok éppen közzéteszik twitteren, hogy kit látnak szemeik, akkor nem kell hozzá öt perc se, hogy ez a hely még zsúfoltabb legyen.

 Liam fölállt, a kapucnit még jobban az arcába húzta, majd felém nyújtotta a kezét. Kicsit vacilláltam. Még mindig azt vártam, hogy a töri könyvem fölött ébredek, de nem történt semmi. Így belecsúsztattam a kezemet az övébe, és követtem őt ki az esőbe. Kinyitottam a Starbucksos esernyőmet. Igen, még mindig nálam volt... Liam közelebb húzódott, hogy elférjünk alatta. A hátamon tartotta a kezét, hogy így mutassa az irányt, ami végül egy kocsihoz vezetett. Megtorpantam pár lépésre a kocsitól.

 - Ígérem, hogy nem foglak elrabolni. - Nézett a szemembe. - Nem tenne jót az imizsemnek! - Vigyorodott el. Visszamosolyogtam rá, majd kinyitotta az ajtót, én meg beszálltam. Mellém csúszott én pedig a vezetőülés felé néztem. Harry Styles ült ott személyesen.

 - Liam... - suttogtam erőtlenül, míg a biztonsági övét kapcsolta be. Én lefagyva ültem és bámultam a két világsztárt felváltva. Végül Liamre emeltem a pillantásomat. - Ígérd meg nekem, hogy nem a töri könyvem fölött fogok ébredni!

 Elnevette magát. Olyan édes volt a nevetése... Valahogy most megértettem, hogy miért van oda érte az a milliónyi lány...

 - Te biztos Leah vagy. - Fordult hátra az ülésében Harry és felém nyújtotta a kezét. Kicsit késve, de elfogadtam. - Harry Styles. - A mosolya olyan cuki volt, hogy muszáj volt visszamosolyognom rá. - Már sokat hallottunk rólad! Azaz inkább olvastunk. Egyszer elcsórtuk Liam telefonját, hogy megnézzük kivel üzenget éjjel nappal.

 Rám vigyorgott. Egyenesen rám, majd előre fordult és beindította a kocsit. Liam mellettem kicsit megfeszült, ahogy Harry elmondta miként szereztek rólam tudomást. Kicsit sem volt sértő, tekintve, hogy jobban zavarba jöttem volna, ha Liam személyesen mesélt volna rólam a banda többi tagjának. Ez ellen viszont nem tudott semmit sem tenni, és ugyan úgy zavarban volt mint én.
 Nem hiszem el! Egy ilyen sráccal tuti, hogy nem beszélgettem! Nem hiszem el, hogy elmondtam milyen fehérneműben voltam! De hát az csak játék volt. A többi lány is úgy tett, mint én... Liam Payne mellett ülök Harry Styles kocsijában! - Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben. Alig figyeltem, hogy merre megyünk, és igazából azt sem vettem észre, mikor megálltunk. Kezdett fokozódni bennem egy érzés. Ahogy leanalizáltam magamat a dühöt véltem felfedezni magamban. Egy garázsba gurultunk be, ami egy házhoz tartozhatott, mert Harry kiszállt és egy ajtó felé vette az irányt. Mint említettem nem nagyon figyeltem, hogy merre tartunk... Liam is kinyitotta az ajtót, de én megfogtam a karját, jelezve maradási szándékomat, viszont pár pillanat múlva már el is engedtem. Visszafordult és kíváncsi szemekkel vizsgált.
 - Mit kerestél te a csetoldalon? Miért nem mondtad, hogy te vagy Te? Nehéz lett volna? - Úgy látszik, hogy a rémületemet a düh váltotta fel, és a saját hülyeségem súlyát Liamre akarom átpakolni.
 Méghogy odaadni egy idegennek a számomat... Kivizsgálásra kéne mennem...
 - Ha elmondtam volna, hittél volna nekem? - Látszott rajta, hogy nem erre a reakcióra számított. Gondolom egy lelkes rajongót várt volna. Nagyot sóhajtott és becsukta a kocsi ajtaját. - Elegem van azokból az emberekből, akik csak azért barátkoznak velem, mert a One Direction tagja vagyok. Mindenkinek mögöttes szándéka van, mikor szóba elegyedik velem és kikészültem, mikor megtudtam, hogy a lányok is csak azért flörtölnek velem, hogy hírnévhez jussanak... - Beszéd közben idegesen túrt bele a rövid hajába és az anyósülés támláját fikszírozta.
 - Nem mondták még neked, hogy az internet veszélyes hely? - próbáltam valami értelmet keresni a helyzetben, de mindig oda lyukadtam ki, hogy nem vagyok normális.
 - Mikor szóba került a banda, örültem, hogy nem mindenki jött egyből azzal, hogy cukik és édesek vagyunk. - Villantott rám egy szomorkás mosolyt. - Nézz bolondnak, de élveztem a helyzetet. Imádom a rajongókat, és nélkülük nem tartanánk itt, ahol most vagyunk, de lassan már nem találok olyan embert, akivel ha beszélek, ne olvasnám vissza az egészet twitteren.
 - Mint mondtam, az internet veszélyes dolog. - Nem voltam képes mást mondani. Olyan sebezhetőnek tűnt most, ahogy még mindig nyíltan beszélt velem. Úgy látszik neki nem hoz változást egy kapcsolatba, ha személyesen is megismerkedik valakivel. - Én az interneten éltem eddig. Nem tudod, hogy mit csináltál.
 Értetlenül nézett rám, de folytattam.
 - Mi lett volna, ha egy hülye kis csitri vagyok, akinek 1D-s poszterekkel van kitapétázva a szobája? Megadtad a számodat. - Szemrehányóan néztem rá, de még mindig nem engedtem szóhoz jutni. - Miután véget ért volna a fogócska, éjjel nappal hívogatott volna minden egyes rajongó, mert közzétette volna twitteren.
 - Akkor lecseréltem volna a számomat! - Liam megtalálta a hangját.  - És különben sem vagy hülye kis csitri. 2 hét alatt ezt már leszűrtem volna.
 Percekig néma csönd volt a kocsiban. Próbáltam barátkozni a helyzettel, Liam meg még mindig érdeklődve szemlélt. Végül ő törte meg a csendet.
 - Tudom, hogy alaposan zavart helyzetet teremtettem, de be kellene mennünk. A többiek már tuti ezer meg egy ötletet gyártottak, hogy mit művelünk idekint. - Látszott rajta, hogy neki sincs több kedve bemenni, mint nekem, de nem akartam bunkó lenni.
 Kimásztam Liam után a kocsiból és bementünk azon az ajtón, amin Harry is eltűnt. Egy kis közlekedőben találtam magamat, aminek a jobb oldalán hatalmas nyílás tátongott, ami a nappaliba vezetett, bal oldalt pedig egy ajtó után következett a lépcső felfelé. A közlekedő másik végében egy bejárati ajtó kapott helyet, előtte pedig még egy boltív volt, ahonnan a konyha nyílt. Innen is láttam a krómozott felületek csillogását.
 Liam előttem ment, és bekanyarodott a nappaliba. Én lassabban lépkedtem, és a falon lévő képeket nézegettem. Miután nem volt több kép egy nagy levegő kíséretében befordultam a nappali felé...