Sziasztok!
Ha ti is írtok történeteket, tudjátok, hogy mennyire vágyok a visszaigazolásra... Nagyon hálás vagyok a kommentekért!!!
Anyway! Itt a következő fejezet! Hope u like it!
Üdv: Leah
U.I.: Kaptam egy díjat, és szeretném megköszönni! Cuki vagy Lindsie!
9. fejezet - Secret
Reggel a napsütés majd ki égette a szememet. Sosem értettem, hogy a fiúk miért nem képesek felszerelni egy sötétítő függönyt.. Nekem redőnyöm van, ami akkor is vaksötétet varázsol, mikor odakint hét ágra süt a nap. Liam karjai még mindig vaspántként fonták körbe a derekamat. Direkt nem vigyáztam semmire sem, amikor szembefordultam vele. Ide-oda dobáltam magamat, míg végre elértem a célul kitűzött pozíciót.
- Jó reggelt! - vigyorogtam a képébe, mikor apró résznyire nyitotta a szemeit. Válaszul csak morgott valamit. De gondolom az agya felfogta, hogy mi a helyzet, mert rémülten nyitotta ki a szemét.
- Mit keresel te itt? Nem ittam annyit, hogy kiesett volna az a rész! Emlékszem, hogy egyedül feküdtem be az ágyamba! - Komolyan vissza kellett fognom a nevetésemet az arckifejezése láttán.
- Igen. Egyedül feküdtél le az ágyadra, míg én fürödtem. De bealudtál, és én nem tudom, hogy hol a vendégszoba. Megpróbáltalak felkelteni, de plüss mackónak néztél, és nem engedtél el. - Szavaim hallatán a kezei hipersebességgel tűntek el a derekamról. Kicsit bántam, mert így hidegebb lett...
- Bocsi! - Sütötte le a szemeit Liam.
- Semmi baj. - Vigyorogtam rá. Kimásztam az ágyból és a mosdóban megmostam az arcomat. A polcokon csak egy elektromos fogkefét találtam, ami villogott is, ha az ember bekapcsolja... Öh.. oké? A fogmosásról lemondva visszamentem a szobába és átadtam a fürdőt Liamnek. Gondolkodtam, hogy visszaveszem valamelyik cuccomat, amit tegnap viseltem, de fintorba szaladt az arcom. Sosem szerettem ugyan azt a ruhát kétszer felvenni. Mocskosnak éreztem tőle magam... Inkább lementem a földszintre, hogy egyek valamit. Meg hogy igyak... Az alkohol vizet von el a szervezettől, és én mindig majd szomjan halok, amikor egy party után felkelek. A fejem szerencsére nem fájt.
A konyhában Louis és Zayn reggelizett, mikor beléptem.
- Jó reggelt, fiúkák! - A hűtő előtt teremtem és valami ehető után kutattam.
- Jól sikerült az este? - húzogatta a szemöldökét Louis, mikor csatlakoztam hozzájuk az ebédlőasztalnál. Semmi kedvem nem volt rántottát csinálni, úgyhogy csak pirítósra szorítkoztam. Elvégre én csak vendég vagyok itt!
- Nem Louis. Liam bealudt, mielőtt bármit kérhettem volna tőle, úgyhogy az ő cuccait vettem fel. Téged is felkeltettelek volna, de a horkolásodat még a nagyapám is megirigyelné. - A szavaimra Louis hatalmas szemeket eresztett.
- Tényleg horkolok?! - Szegény gyerek a sírás határán egyensúlyozott. Nem viccelünk meg másnapos embereket...
- Jesszusom, dehogy is! Csak vicceltem Lou cica. - A másnapos fejével lenyugodott és visszatemetkezett a müzlijébe.
Reggeli után visszamásztam az emeletre. Harrynek, Niallnak és Liamnek színét sem láttuk reggelinél, de szerintem még az igazak álmát alusszák, kivéve Liamet.
A fájdalom visszatért a bal csuklómba, így próbáltam elmulasztani a csuklóm dörzsölgetésével. Sosem sikerült, de ez már reflex marad. Liam szobájába belépve a szekrénye előtt állt egy szál melegítőben. Basszus az a kocka has!
- Negyed órája próbálod eldönteni, hogy mit vegyél fel? - Ha zavarba jövünk, tereljük a figyelmet.
- Felvetted a kedvenc pólómat. - Mutatott felém. Még mindig csak egy szál pólóban meg alsónadrágban voltam. Megfogtam a póló alját és kifeszítettem.
- Visszaadjam?
- Nem kell. De így muszáj előásnom egy másik sapkát. - Liam féloldalas mosollyal felmutatta a színben passzoló sapkát, majd egy másik szekrény elé állt és kinyitotta. Odaosontam mögé és meglepődve vettem észre, hogy egy polcnyi sapka sorakozott benne.
- Hű! Nekem kettő van, de úgy látom te igazi gyűjtő vagy... - Liam kivett egy batmaneset, és egy passzoló pólóval már el is fedte a felsőtestét. Kár.
Míg öltözködött (vagy 5 batmanes pólóból kellett egyet kiválasztania), az ablakhoz mentem és kinéztem rajta. Imádok kinézni az ablakokon. Még akkor is, ha semmi izgi nincs odakint. A csuklómat dörzsöltem és elbambultam. Néha jobb, mint az alvás...
Liam mögém lépett és hátulról megölelt. Én elléptem tőle, de nem néztem rá.
- Ezt ne... - Halkan mondtam, de közben a padlót néztem.
- Oké... - Felelt csöndesen és az asztalhoz ült egy forgószékre. Idegesen nyomogatta a gombokat, hogy életre keljen a laptopja.
Oda mentem mögé és a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Én is szeretném, nehogy azt hidd, hogy nem. - Csak suttogtam.
Megfordult a székkel, elkaszálva a lábaimat, és az ölébe huppantam.
- Akkor adj esélyt. - Fürkészte az arcomat, de csak egy zárkózott arckifejezést látott. Nem érti. Annyira nem érti.
- Haza viszel? - Felálltam és a táskámat a vállamra kaptam. Már normális hangnemre váltottam, és akaratlanul a csuklómat kezdtem dörzsölni. Fájdalomcsillapító után kutattam a táskámba, de nem találtam. Hisztérikusan borítottam ki a tartalmát, hogy minden egyes négyzetcentiméterét átkutassam.
- Mit keresel? - guggolt le mellém Liam.
- Fáj a csuklóm. Kell a gyógyszer. - Szűrtem a fogaim között. Ideges voltam, hogy otthon hagytam a tablettákat.
Idegesen rázogattam a cuccaimat és a táskát is. Tudtam, hogy nincs benne az, amit keresek, de a remény hal meg utoljára...
Liam finoman megfogta a csuklóimat, hogy álljak le. Ránéztem, de csak értetlenséget láttam.
- Engedj el. - Rávicsorítottam és a fogaim között szűrtem a szavakat. - Nem vagyok drogos, csak kell a fájdalom csillapítóm.
- Itt is van fájdalom csillapító. - Olyan egyszerűen mondta.
- Inkább csak vigyél haza. - Begyömöszöltem a cuccailmat a táskába. Liam még mindig értetlenül állt a dolgok előtt. Nem most fogok nekiállni magyarázkodni, arra nem számíthat.
Liam felállt mellőlem és felém nyújtott egy melegítő nadrágot. Beleugráltam magamat és megkötöttem a madzagját, hogy ne essen le rólam... Sablonosan elköszöntem a két másnapos sráctól (a másik kettő még aludt), és Liam hazafuvarozott.
- Ha bejössz, vissza tudom adni a cuccaidat. - Fordultam felé a néma út után. Kihúzta a slusszkulcsot az indítóból és kiszállt a kocsiból. Nyitva hagytam magam után a bejárati ajtót és felfutottam az emeletre. Liam majd feltalálja magát.
Berontottam a fürdőszobámba, és először a fájdalom csillapítót vettem be. Csak utána kezdtem bedobálni a cuccaimat a mosógépbe. Beraktam mellé mást is, hogy ne feleslegesen menjen le a program. Utána a szobámban felvettem egy farmert és egy supermanes pólót. Liam cuccait összehajtogattam és lementem az emeletre.
- Köszi a ruhákat. - Leraktam a kanapéra Liam mellé a ruhadarabokat és a padlót kezdtem fixírozni, miközben a csuklómat dörzsölgettem. Mikor hat már az a rohadt gyógyszer?
- Kérsz valamit inni? - Kérdeztem megunva a csöndet.
- Amit én szeretnék, az csak válasz. - Gondolom Liam engem nézett, de nekem még mindig érdekesebbnek tűnt a padló.
- Akkor kérdezz csak. Ha annyira akarod tudni az igazságot, akkor kérdezz. - Duzzogva levetettem magamat a kanapéra és dacosan szembe néztem Liammel.
- Miért fáj a csuklód? - Egyszerű kérdés.
- Mert vihar lesz este. - Egyszerű válasz. Persze neki nem tetszett.
- Miért borultál ki annyira, hogy nem találtad a fájdalomcsillapítódat? - Ez már nehezebb kérdés. De azért megválaszolom neki. Max elfut majd.
- Mert utálom, ha fáj a csuklóm. - Beszéd közben elkezdtem babrálni egy díszpárna rojtját.
- Miért fáj a csuklód? - Liam lágyabb hangra váltott. Közelebb hajolt, és meg akart érinteni, de végül nem tette és visszahúzta a kezét. Gondolom eszébe jutott, hogy hogyan reagáltam amikor a szobájának a padlóján csinálta ugyan ezt.
Ránéztem. Kíváncsiság csillogott a szemeiben és törődés.
- Mert eltörtem 14 évesen. - Miért döntöttél úgy, hogy elmondod neki Leah?
- Minden szót harapófogóval kell kihúzni belőled? - Túrt idegesen Liam a hajába.
Liamről inkább a csuklómra fordítottam a tekintetemet. Így könnyebb beszélni...
- Tudod, hogy mikor lesz valakinek orsós törése? - Fel sem néztem, hogy megkapjam a választ. Az emberek általában nem tudják. - Amikor hátracsavarják a kezedet, hogy térdre kényszerítsenek, nyomást fejtenek ki a csontjaidra. Ha megmozdulsz, eltöröd a saját csuklódat. - Szinte el is felejtem, hogy Liam is itt van. Csak mondom és nem vág közbe. A lélegzetét is visszafolytja? - Egyszer találkoztam egy szociopatával. A találkozás vége az lett, hogy a csuklóm eltört, ő pedig holtan hevert valahol...
Felnéztem és félrebillentett fejjel néztem Liamre. Olyanok a szemei, mint egy kiskutyának. Az embernek nincs mersze egy kiskutyát bántani. Bűntudatnak kéne mardosnia, hogy megrontottam az elméjét egy ilyen információval. Ugyan már! 18 éves. Fog még ennél rosszabbal is találkozni!
- Te... khm... te...? - Ha azt mondom, hogy Liam kicsit zavarban volt....
- Hogy én öltem-e meg? - Muszáj volt kuncognom. - Nem. Nem emlékszem minden részletre. Csak a fájdalmasokra... - Kicsit a távolba meredtem, majd megráztam a fejemet. - Szerinted egy olyan jó csaj, mint én, miért végzi az internet mögött? - Gúnyos volt a hangom, de nem akartam tenni ellene. - A pszichiáterek antiszociálisnak tituláltak. Az emlékek posztraumás stresszt váltottak ki. Ez áll a jelentésben. A szüleim megrémültek az eseményektől, és teljesen a munkába temetkeztek. Én egyedül maradtam, és nem foglakoztak velem. Azt mondtam, hogy jól vagyok. Elhitték. Társaságra vágytam, de a történtek után nem volt túl sok... gusztusom emberek közé menni. Néha előjönnek az emlékek - megdörzsöltem a csuklómat -, néha viszont már-már elfelejtem a történteket. Ekkor tudok kimenni bulizni. Kiereszteni a gőzt.
Liam csak nézett. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mit gondolhat. Már vártam a pillanatot, amikor sikítva rohan ki az ajtón...
nagyon jó lett, nagyon meglepődtem!! siess a kövivel!!
VálaszTörlésFantasztikus!Nagyon tehetségesen írsz,már várom a kövit!! :)
VálaszTörlés:OO szociopata? :D nagyon jó lett ez a rész ^^
VálaszTörlésbár én nekem nem Liam a kedvencem, így is élvezhető. jól írsz, és várom a következőt! ;))
VálaszTörlés